Megjelent: 10 éve

Lányokat tanít programozni a Skool

Karrier lehet a programozás a lányoknak is. A Skool 11 és 13 év közötti lányokat vár programozói táborába, a Google budapesti oktatóközpontjába, ahol újszerű megközelítésben ismerkedhetnek meg a programozás alapjaival, írja az edupress.

A Google Ground oktatóközpontban a fiatalok valódi projekteken dolgozva, profi oktatók és vendég-trénerek keze alatt ismerkedhetnek meg a szakmával.

A techvállalat több mint egy tucat fiatal lányt lát majd vendégül táborában két hétre, ahol kifejezetten fiatalokra szabott, a hagyományostól eltérő, gyakorlat és élményalapú tananyaggal ismerkedhetnek majd meg. A feladat többek között a Vénusz Misszió kódnevű projekt megoldása lesz, amely egy bolygóközi expedíció lemodellezését foglalja magában. Ezen belül a lányoknak meg kell majd tervezniük az űrhajó röppályáját a Scratch program segítségével, de weboldalakat és robotokat is programoznak majd.

Koleszár Szilvi, a Skool egyik alapítója így nyilatkozott a táborról: „programjainkkal arra törekszünk, hogy megmutassuk a fiatal lányoknak, hogy miről szól a technológia, és hogy milyen jövőbeni karrierlehetőségek rejlenek számukra ebben az izgalmas világban”. Koleszár elmondása szerint legfőbb céljuk az, hogy a fiatalok a tanulást felfedező, örömteli tevékenységként, sikerélményként éljék meg.

edupress
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek