kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

A munkahelyekre kell összpontosítani

A polgárok növekedést és munkahelyeket akarnak Európában, és a tagállamok kormányainak erre kell összpontosítaniuk - mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, aki szerint ez az európai parlamenti választások üzenete.

A bizottság elnöke A visegrádi csoport - Európa növekedési motorja című nemzetközi konferencián tartott előadásában kiemelte: minden lehetséges intézkedést meg kell tenni a jobb élet- és munkakörülményekért. Ezért az uniós források felhasználásának hatékonyságát is növelni kell.

A Magyar Tudományos Akadémián tartott tanácskozáson a bizottság vezetője emlékeztetett: nemrég ünnepelték az EU 2004-es bővítésének 10. évfordulóját. E bővítés újraegyesítette a kontinenst, mérföldkövet jelentett az új tagállamok történetében, olyan fordulópontot a hidegháború után, amely megmutatta, milyen óriási ereje van az európai demokráciának - jelentette ki.

Mint mondta, 2004-ben, amikor először állt az Európai Bizottság élén, még 15 tagállama volt az uniónak, ma pedig már 28, vagyis 10 év alatt csaknem megduplázódott a tagállamok száma, miközben az EU története legsúlyosabb pénzügyi válságát élte át. A bizottság mindig is kiállt a bővítés mellett, mert hisz abban, hogy minden európai ország egyenlő - hangoztatta.

José Manuel Barroso arra hívta fel a figyelmet, hogy a válság alatt az unió végig tiszteletben tartotta az alapelveit, támogatta a tagállamokat a mélyreható reformokban és tökéletesítette a belső piacot. Az EU ma kereskedelmi többletet tud felmutatni az áruk és a szolgáltatások tekintetében, a világ legnagyobb kereskedelmi tömbje - mutatott rá.

Nem lehet azonban hátradőlni - tette hozzá -, meg kell mutatni a polgároknak, hogy az unió a megoldás része, és nincs igazuk az euroszkeptikusoknak, akik korábban azt állították, bedől az euró, és szétesik az EU.

Johannes Hahn, a regionális politikáért felelős uniós biztos kiemelte, hogy az Európai Unió strukturális alapjai és a kohéziós politika nagyon fontos eszközök az "Európa 2020" célok elérésében, így például a munkahelyteremtés ösztönzésében.

Ezek az eszközök fontos szerepet töltöttek be a gazdasági válság hatásának csökkentésében is - mondta. Példaként említette, hogy a visegrádi országokban a válság előtt a közpénzekből megvalósuló beruházások forrásainak 51 százalékát, 2013-ban már mintegy 80 százalékát tették ki az uniós alapok.

Az EU-biztos kiemelte: az új, megreformált kohéziós politika lehetővé teszi, hogy a források felhasználása az infrastruktúra-fejlesztéstől a gazdaságösztönzés felé mozduljon el.

Elismeréssel szólt arról, hogy a visegrádi országok nagyon aktív szerepet töltöttek be a kohézió barátai elnevezésű informális együttműködésben az EU-ban, amely azért lépett fel, hogy az új hétéves költségvetési ciklusban ne csökkenjenek a kohéziós források.

"Jövőbeli fejlődésünk azon múlik, hogy képesek vagyunk-e elősegíteni az innovációt mindenhol Európában" - jelentette ki Johannes Hahn. Kiemelten fontosnak nevezte az "agyelszívás", vagyis a magasan képzett munkaerő elvándorlásának megállítását is, amely - mint mondta - különösen érinti a visegrádi országokat. Úgy fogalmazott: az "elszívás" helyett "körforgásra" van szükség.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk