kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Az USA nem siet aláírni az ILO egyezményeit

Az ILC az ILO évente ülésező konferenciája, mely az ILO legfőbb döntéshozó, normaalkotó szerve. A LIGA Szakszervezetek képviseletében Kéri Ádám jogi szakértő vett részt munkavállalói delegáltként az ILC idei kéthetes ülésén. Normaalkotó vita folyt a kényszermunka, valamint az informális gazdaság kérdéskörében is - erről már korábbi cikkében beszámolt, most kizárólag az USA-ra koncentrál. Az Egyesült Államok az ENSZ vonatkozásában is jelentős szerepet játszik, ezért érdemes áttekinteni az USA és az ILO viszonyát.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) éves konferenciája (ILC) idén 2014. május 28. és június 12. napja között került megrendezésre Genfben. Az ILO (International Labor Organization) 1919-ben jött létre, és a munkajog fejlődésére jelentős hatást gyakorolt. Azt az elvet vallja, hogy egyetemes, tartós béke kizárólag a társadalmi igazságosság talaján jöhet létre. A szervezet 1946-ban az ENSZ első szakosított szervévé vált. Jelentőségét, illetve legitimációját az adja, hogy úgynevezett tripartit struktúrával rendelkezik, azaz a kormányzat, a munkaadók, és a munkavállalók képviselői egyenlő számban képviseltetik magukat benne. Magyarország 1922-ben csatlakozott a szervezethez.

Elsőként vegyük szemügyre az USA és az ILO kapcsolatát. Az első ILC-ülést 1919-ben éppen Washington DC-ben tartották meg, az USA azonban csupán 1934-ben csatlakozott az ILO-hoz. Sokan azt várnánk, hogy az Egyesült Államok élen jár az egyezmények ratifikálásában, de éppen az ellenkezője a helyzet. A nyolc, úgynevezett alapvető fontosságú egyezményből az USA csupán kettőt ratifikált, a 177 úgynevezett technikai jellegű konvencióból pedig csupán tizenegyet. Utoljára 2001-ban ratifikált egyezményt, amely a bányák munka-egészségügyi, munkabiztonsági kérdéseivel foglalkozott. Ezen túlmenően 1999-ben ratifikálta a gyermekmunka legrosszabb formáiról szóló egyezményt is.

Az USA olyan fontos egyezmények ratifikálását mulasztotta el, mint például a kényszermunkáról szóló C29-es egyezmény, az egyesülési jog és a szervezkedési szabadság biztosításáról szóló C87-es egyezmény, a szervezkedési jog és a kollektív alku kérdéséről szóló C98-as egyezmény, az egyenlő bérezést biztosító C100-as egyezmény, a diszkriminációt tiltó C111-es egyezmény, illetve a minimális életkorról szóló C138-as egyezmény. Ennek okai összetettek. Az egyezmények ratifikálása politikai problémákat is felvet, ám ez eltörpül ahhoz a szemponthoz képest, hogy nagyon nehézkes a szövetségi rendszerben nemzetközi egyezményeket a szövetségi és a tagállami jogrendszerbe beilleszteni. Ennek ellenére folyamatos felülvizsgálatokat folytat a kormányzat és elemzés alá veszi, hogy mely egyezmények ratifikálása lenne célszerű, illetve melyekhez lenne meg a politikai többség. A felülvizsgálatok éveket is igénybe vehetnek, és rendkívül alaposak. A szenátus ugyanakkor 10 éve nem tűzött napirendjére konkrét ratifikálással kapcsolatos kérdést.

Jelenleg az USA két egyezmény ratifikálását fontolgatja: az egyik a fogyatékosok jogairól szóló egyezmény (Disabled Person Convention C159), illetve a tengeri egyezmény (Maritime Labor Convention (MLC)). Előbbit a szenátus korábban már napirendjére is tűzte, de nem volt meg a tárgyaláshoz szükséges többség. Az USA kormánya még vizsgálja a diszkriminációról szóló C111-es egyezmény ratifikálásának a lehetőségét is, mivel azt feltehetőleg teljesíteni is tudja. Olyan alapvető jelentőségű egyezmények, mint például a C87-es (egyesülési és szervezkedési jog), illetve a C98-as (szervezkedési jog és kollektív alku), bizonyosan nem kerülnek ratifikálásra a közeljövőben.

A kényszermunkával kapcsolatos normaalkotó vitától az USA azt várja, hogy egy olyan protokoll jöjjön létre, amely világos és jól alkalmazható a gyakorlatban. Az informális gazdaságról szóló normaalkotó vitával összefüggésben pedig elsősorban az eddigi egyezmények betartatása lenne számukra a fő prioritás, semmint egy új ajánlás elfogadása, ami jelenleg történik.

A társadalmi párbeszéd fontosságára az Obama kormányzat nagy hangsúlyt fektet. Ez leginkább abban tükröződik, hogy visszaállították a tripartit (háromoldalú) tanácskozások rendszerét. A Bush kormányzat alatt a munkaadók, munkavállalók és a kormányzat között tripartit tanácskozások ugyanis egyáltalán nem voltak.

Ami a hátrányos megkülönböztetés kérdését illeti, a jelenlegi kormányzat annak megszüntetése mellett is elkötelezett. Tilos a diszkrimináció a szövetségi kormányzat szerződéses kapcsolataiban, de a jog más területekre is kiterjeszti a megkülönböztetés tilalmát. Specifikusan az LGBT embereket védené az ENDA (Employment Non-Discrimination Act), amely a szenátuson átment, jelenleg további szavazásra vár. Ehhez a területhez kapcsolódik az egészségügyi reform is, köznapi nevén Obamacare (Affordable Care Act: ACA), amely kifejezetten erősíti a szolidaritást, és esélyt teremt az elérhető egészségügyi ellátásra, ennek köszönhetően esélykiegyenlítő intézkedésnek is tekinthető.

Az Obamacare értékeléséhez azt szükséges tudni, hogy az USA-ban kötelező társadalombiztosítás nincsen, így a lakosság egy része magánbiztosítás hiányában nem is jogosult egészségügyi ellátásra. Az egészségügyi ellátás a széttagoltság következtében méregdrága. Saját tapasztalatom, hogy egy doboz antibiotikumért 150 dollárt (harmincezer forintot) is ki kell fizetni, sőt sok esetben darabra adják az orvosságot. Daganatos betegeknél nem ritka jelenség az, hogy a kezelés kifizetéséhez a betegeknek a lakásukat is el kell adniuk. Az újonnan felállított egészségbiztosítási rendszer fejlesztése folyamatban van. A rendszerbe újonnan bevont emberek száma az első bejelentkezési periódusban meghaladta a 7 milliót. Ezzel együtt az elnököt számos támadás éri, mivel az amerikaiak egy része nem érti meg, hogy miért kell más emberek egészségbiztosításába nekik beszállniuk. Minden ember ugyanis a maga szerencséjének a kovácsa Amerikában.

Az USA gazdaságát is alapjaiban rázta meg a gazdasági válság. A kormányzat azonban úgy döntött, hogy nem az európai utat választja, azaz megszorító intézkedéseket nem vezetett be. Ehhez azonban hozzá kell tennem, hogy az USA nem szociális jogállam, azaz az állam az egyes állampolgároknak nem biztosít túl sok ellátást, így elég nehéz lett volna a megszorítások kivitelezése. Elsősorban fokozott állami költekezéssel reagáltak a válságra, melynek területei az infrastruktúra, illetve az oktatás voltak. A kormányzat támogatja a kollektív alkut, illetve a minimálbér emelését 10,10 USD-re (jelenleg 7,25 USD azaz körülbelül 1 670 forint/óra), melyre a képviselőházi többség hiányában kicsi az esély. Az elnök ugyanakkor elrendelheti a szövetségi alkalmazottak egy részénél a magasabb minimálbért, mivel az ő szempontjukból munkáltatónak minősül.

A gazdaság helyzete valamelyest javult, a munkanélküliségi adatok jobbak, ám érdekes módon a csökkenés nem jelenik meg a munkaerőpiacon, hanem azt valamiképpen elhagyja, például nyugdíjas lesz. Ennek következtében nehéz megítélni a tényleges folyamatokat. A munkanélküli ellátás időtartama jelenleg 26 hét. Vita volt azt illetően, hogy ez elegendő-e vagy sem, ám itt is a törvényhozási matematika határozza meg a kimenetelt (demokrata kisebbség a képviselőházban).

Ezt követően a szakszervezetek helyzetét is érdemes szemügyre venni. Míg korábban az USA-ban a versenyszféra volt a fő bázisuk, jelenleg már a közszféra. Sokáig reménykedtek a szakszervezetek abban, hogy a kormányzattól munkaerő-piaci, munkajogi segítséget kapnak, ám ez nem vált valóra. Ennek szintén az az oka, hogy nincsen meg a törvényhozásban az ehhez szükséges többség. A republikánus (konzervatív) párt ugyanis nem támogatja a szakszervezetek pozíciójának a javítását, a minimálbér emelést, illetve a munkajogi reformokat.

Végezetül néhány személyes gondolat. Amerikában idén novemberben lesznek az időközi választások, melyeknek a kimenetelétől sok minden függ. Amennyiben a jelenlegi kormányzat pozíciója megerősödik, abban az esetben egy munkavállaló-barátabb Amerikával lehet számolni, illetve a belpolitikában is egy európai értelemben szociálisabb szemlélet honosodik meg. Ennek nemzetközi kihatásai is lehetnek, így felgyorsulhat a releváns ILO egyezmények ratifikálása is. Ellenkező esetben nem igazán lehet hasonló horderejű eseményekre számítani. Kívánjunk sok sikert az elnöknek.

Dr. Kéri Ádám
LIGA Szakszervezetek
jogi szakértő
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők

Megnövekedett munkaterhelésük ellenére optimisták a női felsővezetők a vállalati növekedést, a társadalmi változásokat, a nemek közötti... Teljes cikk

A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk