kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Csak a pénz motivál

Négyből hárman munkahelyet váltanának Magyarországon, ha több fizetést kapnának – derült ki a Randstad Workmonitor statisztikáiból. A munkavállalók szerint determinált a magyar munkaerőpiac, miközben minden harmadik ember a képzettségének nem megfelelő állásban dolgozik.

Egyértelműen a pénz jelenti a legerősebb motivációt a magyarok számára: a Randstad Workmonitor 2014 második negyedévében készített felmérése szerint hazánkban a munkavállalók 75 százaléka munkahelyet váltana, ha több fizetést ígérnének neki. Ez az arány különösen annak tükrében magas, hogy a jobb karrierlehetőségért, illetve a képzettségéhez jobban illő munkáért csak a megkérdezettek fele mondana fel.

„Minden munkáltatónak érdemes elgondolkodnia azon, hogy eleget fizet-e az alkalmazottainak, hiszen a gazdaság fellendülésével egyre többször fordulhat elő, hogy a vállalat legjobb szakembereit magasabb bérrel akarják elcsábítani a konkurensek” – mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. A szakember hozzátette, hogy bár a nők óvatosabbak a munkahelyváltással kapcsolatban, a férfiak közül csak 4 százalék mondana határozottan nemet egy jobb fizetéssel járó állásra.


Kötött pályás álláspiac?



Az adatok szerint a munkahelyváltás után is többnyire ugyanazon a pályán maradunk. „A többség szerint hazánkban az első munkahely az ember egész életére meghatározza a karrierlehetőségeket, például ha valaki bolti eladóként kezdi, sok esetben később is csak a kereskedelemben kap lehetőségeket. A megkérdezettek kevesebb mint fele gondolja úgy, hogy bármikor lehet hivatást váltani” – magyarázta az eredményeket Baja Sándor.

Ez különösen azért számít borúlátó véleménynek, mert a felmérésben a megkérdezettek 45 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az első állásához a szerencse és a véletlen is hozzásegítette, nem feltétlenül a tudatos karrierépítés hajtotta. Jelenleg minden harmadik munkavállalónak olyan állása van, ami nem illik a végzettségéhez, ennek ellenére a felmérés résztvevőinek 70 százaléka úgy gondolja, hogy három év múlva is hasonló munkát fog végezni. „Ez azért probléma, mert elveszik az oktatásba fektetett energia, ráadásul átképzés nélkül egy idegen szakmában először csak alacsonyabb presztízsű, kevesebb fizetéssel járó álláshoz lehet jutni” – magyarázta az ügyvezető igazgató. A szakember hozzátette: a felmérésben részt vevők 56 százaléka ma már mást tanulna, ha újrakezdhetné az életét.


Megbékélünk a határozott idejű szerződéssel



Tavaly óta 57-ről 63 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik egy határozott idejű munkaszerződésre olyan ugródeszkaként tekintenek, ami később a hosszú távú szerződéshez is hozzásegítheti őket. Ezzel párhuzamosan 2014-ben már 82 százalék fordulna munkaerő-közvetítő cégekhez, ha elveszítené az állását. „Igaz, a megkérdezett munkavállalók fele még mindig úgy nyilatkozott, hogy a határozott idejű szerződés inkább a fiataloknak való, de egy ilyen álláslehetőség nemcsak a pályakezdést, hanem adott esetben az új szakterületre lépést is megkönnyítheti” – tette hozzá Baja Sándor.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk