Szerző: Molnár Marianna
Megjelent: 10 éve

Kiszorulnak a csalók a munkaerő-kölcsönzésből

Sokat tisztult a helyzet a munkaerő-kölcsönzés piacán az új munkatörvénykönyv bevezetése óta. Egyre inkább kiszorulnak a trükközők és csalók, miközben a kölcsönvevés mind rugalmasabbá válik. A kölcsönzött munkavállalók helyzete is biztosabb lett, de még mindig sok hátrány éri őket, például a cafeteriáról is könnyen lemaradhatnak.

images

images

Az új Munka törvénykönyve (Mt.) hatására tisztul a magyar munkaerő-kölcsönző piac - jelentette ki Matyóka Zoltán a Tesk Tancsadó múlt heti Nagy HR Kerekasztal rendezvényén. Ide azonban hosszú és rögös út vezetett. A jogász, aki egyben a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének elnöke is, felidézte, hogy amikor 1992-ben egy kölcsönzőcég Magyarországon tevékenykedni kezdett, még egyáltalán nem volt meg a kölcsönzés jogi háttere. A kilencvenes évek legeleje úgy telt el, hogy a kölcsönzők erre a tevékenységre szabott törvény nélkül működtek. Akkoriban a kölcsönbevevőnél könnyen évekre ottragadhatott olyan munkatárs, aki például szülni ment, mert félig-meddig saját munkavállalónak számított.

Ehhez képest nagy előrelépés volt, amikor a munkaerő-kölcsönzés bekerült az Mt-be, de továbbra is hiányzott a kellő rugalmasság. A jogász itt is említette, hogy olyan bérelt munkaerőt is meg kellett tartani, aki nem tudott dolgozni, mert például emberi reprodukciós eljárásban, lombikprogramban vett részt. Életszerűtlen volt az is, hogy a kilépőpapírokat a munkavállalónak az utolsó munkanapján kellett megkapnia: az iratokat akár különböző városokban székelő részlegek, vagy a munkaerő-kölcsönző és a bérszámfejtő között kellett küldözgetni, ez pedig napokba telt. Ez azóta megváltozott.

Az új Mt. a jogász szerint többnyire jól, az életet követve, az igényekre tekintettel és részletesen szabályozza a kölcsönzést, de így is lát hiányokat.
  • A felmondási idő jelenleg a kölcsönzött munkavállalók számára 15 nap, ami alól fel kell menteni őket a munkavégzés alól. A bökkenő az, hogy ezeket az időszakokat a kölcsönbe vevők általában nem fizetik meg. A kölcsönbeadók pedig nem dolgoznak akkora árréssel a nagy árverseny miatt, hogy ezt ki tudnák gazdálkodni. "A szabály nyilván a munkavállaló érdekét szolgálja - jegyzi meg."
  • Az anya- és leányvállalat közötti kölcsönzést tiltja az Mt., de erre az ellenőrzések során nem szoktak nagy figyelmet fordítani. A gond itt az életszerűséggel van. A közös tulajdonosi háttérrel rendelkező cégeket arra kényszerítik ezzel, hogy kreatívak legyenek a dolog lepapírozásában, például szolgáltatásként könyveljék a kölcsönzést. Ez a jogász szerint főként mérnöki területen látványos, ahol a szakembereket a cégek nagyon gyakran cserélgetik egymás között cégcsoporton belül.
  • A jogharmonizációt sem tartja tökéletesnek, Matyóka Zoltán szerint összhangot kellene teremteni a külföldre történő munkaerő-kölcsönzés és a külföldi tartózkodás tb- és a adójogi szabályai között. Ki hol adózzon? Kell telephelyet létrehozni?

    A kerekasztal résztvevői között egy szakszervezeti képviselő is volt, aki úgy látja, bőven vannak hiányosságok a törvénnyel kapcsolatban. "Első tapasztalatom a törvénnyel az volt, hogy a hatályba lépése előtti napra megszüntették a munkavállalókkal a munkaviszonyt, másnap pedig felajánlották nekik ugyanazt tízezer forinttal kevesebb bérért" - mondta. A jogász szerint valóban történtek visszaélések, amikor az új törvénnyel indokolták, hogy új munkaszerződést iratnak alá. Ez támadható lett volna, hiszen erre nem volt szükség. A bércsökkenés a műszakpótlékok változása miatt következhetett be.

    Trükközés az egyenlő bánásmóddal

    Az Mt. előírja, hogy a kölcsönzött munkavállalóra 186 nap után, ha határozatlan idejű a munkaszerződése, ugyanazokat a jogokat és kötelezettségeket kell érvényesíteni, amelyeket a munkaadó saját alkalmazottainál. A kölcsönbeadó és -vevő között fennakadást okozhat, hogy a javadalmazás nemcsak bérből áll, a cafeteria és a béren kívüli juttatások is komoly részt képviselnek. Kérdéses, hogyan kompenzálja a kölcsönbe vevő a kölcsönbe adó felé a különbözetet.

    Az egyenlő bánásmódba egyenlő javadalmazás is tartozik, amelynek elemről-elemre meg kell egyeznie a hasonló beosztásban lévő saját dolgozók kompenzációjával. A kibúvó persze itt is előkerült: ha a kölcsönzöttek egy olyan munkaköri csoportot alkotnak, amilyen a kapun belül nem létezik, ők kaphatnak egy saját, rájuk szabott csomagot - ami nyilván előnytelenebb számukra, vagy kevesebb béren kívüli juttatást tartalmaz.

    Az Mt. bevezette azt is, hogy a munkavállalót mindkét félnek be kell jelentenie az adóhatóság felé. Ezt a szabályt is a tapasztalat hívta életre: így tudják leszerelni azokat, akik a járulék megspórolására szeretnék használni a színlelt kölcsönzést, a béreket pedig parkolókban, az autó csomagtartójából fizetik ki.

    A kettős bejelentést ezért idén az adóhatóság kiemelten ellenőrzi. Az őrző-védő cégeknél jellemző az, hogy az alvállalkozói láncok megszüntetésével a kölcsönzésre tértek át. Most az alvállalkozó kölcsönzi a munkaerőt - még jó, hogy a továbbkölcsönzést, a kölcsönzött munkaerő kölcsönadását tiltja a törvény. Matyóka szerint a törvény lassan felszámolja a visszaélésekre lehetőséget adó állapotot, kezdi kiszorítani a piacról a csomagtartóból fizetőket. Így azok maradnak talpon, akik rendeltetésszerűen használják, illetve kínálják a kölcsönzést.

    Összefoglalva a kölcsönzés jogi biztonsága sokat fejlődött az elmúlt húsz évben, a jogszabály jól működik - mondja Matyóka. A módosítás nyertese pedig a munkavállaló. "Van egy barátom, aki még mindig emberkereskedelemnek hívja ezt a tevékenységet, közlöm, hogy pedig ez nem az" - szögezi le.
    • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

    Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

    Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

    A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

    Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

    2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk