kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Diplomamentés nyelvvizsgával

Július 14.-étől lehet jelentkezni a diplomamentő programra azoknak, akiknek megvan az államvizsgájuk, de nyelvvizsga hiányában nem kaptak diplomát. A program keretében ingyenes nyelvtanfolyamon vehetnek részt, írja a Magyar Nemzet.

A diplomamentő program pályázata az elmúlt héten jelent meg, eszerint az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) július 14-től indul meg a jelentkezés. Azok, akik megfelelnek a jelentkezési kritériumoknak, mintegy ötvenezren lehetnek.

A programban résztvevők fejenként legfeljebb 300 ezer forint támogatást kapnak a kormánytól, amelyet német, francia és angol felkészítő tanfolyamokra fordítanak. Az első diplomájukat megszerzők és a munkanélküliek előnyt élveznek jelentkezéskor. A cél, hogy 2015. december 31-ig B2 szintű, középfokú államilag elismert nyelvvizsgát tegyenek a résztvevők, ez után pedig átvegyék a diplomájukat is, és ezt 2016. február 28-ig igazolják is.

mno.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek