kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Fiktív alkalmazottak ezrei horvát cégeknél

Több mint 10 ezer olyan cég létezik Horvátországban, amelynek mindössze egy "fiktív" alkalmazottja van, aki ugyan be van jelentve, de nem kap fizetést, a munkáltató nem fizet utána járulékot, ugyanakkor a hatályos jogszabály értelmében az illető így is jogosult lesz a nyugdíjra.

A horvát munkaügyi minisztérium által készített felmérésből az derül ki, hogy a cégek ezzel átverik a horvát nyugdíjrendszert, a hatályos törvények ugyanis megengedik, hogy akkor is nyugdíjba vonulhasson valaki, ha valójában soha sem dolgozott, nem fizettek után nyugdíjbiztosítást, de bejelentett alkalmazottként van nyilvántartva.

A furcsa helyzetre úgy derült fény, hogy a minisztérium készített egy "feketelistát" azokról a vállalatokról, amelyek már három hónap óta nem folyósítanak fizetéseket bejelentett alkalmazottaiknak.

Horvátországban tizenöt év munkaviszony és 65 életév betöltése után bárki nyugdíjba vonulhat. A munkáltatók egy része ezért megteszi azt a szívességet - főleg, ha valamelyik családtagról van szó -, hogy papíron felvesz valakit, akinek ezáltal is telik a nyugdíjkorhatárhoz szükséges ideje.

Ezeket a cégeket most az adóhivatal vizsgálja, s ha kiderül, hogy fiktív alkalmazottat tartanak, a tulajdonosokat megbüntetik, a céget pedig bezárják.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk