Megjelent: 10 éve

Megdöbbenéssel értesültek volt tanáruk szexuális visszaéléseiről

Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolája megdöbbenéssel értesült a sajtóból arról, hogy az intézmény egy korábbi tanára tanítási órákon kívül - de diákjaikat is érintően - szexuális visszaéléseket követett el a rábízott tanulók egy részével. Ezt Csapodi Zoltán, az iskola igazgatója közölte, írja az edupress.

images

images

Az intézményvezető közleményében kiemelte: az akkori Ságvári Endre Gyakorlóiskola tanárának (1982-89) tetteit és magatartását mélységesen elítélik, a zaklatást és megrontást átélt diákjaikkal és családjukkal pedig együtt éreznek.

Kitért arra: a tanár 1989 májusában váratlanul bejelentette kilépését. Tudomásuk szerint a távozásra az érintett tanulók szülei bírták rá, így a valós ok a kollégák és a tanulók előtt rejtve maradt.

Csapodi Zoltán szerint a történtek tanulságait levonva felelősséggel tartoznak jelenlegi diákjaiknak és szüleiknek is, és fontosnak tartják, hogy nevelési munkájuk során kiemelten foglalkozzanak a gyermekeket fenyegető mindenféle "abúzus elkerülésének stratégiáival", hogy a diákok képesek legyenek felismerni az ilyen helyzeteket, és szükség esetén azonnali emberi-szakmai segítséget kapjanak. Az ország legrégebbi gyakorlóiskolájaként kezdeményezik, hogy a pedagógusképzésben is hangsúlyosan jelenjen meg a téma.
"Magunk pedig a történtek feltárásában az ügy érintettjeinek lehetőségeinkhez mérten minden segítséget megadunk" - zárta állásfoglalását az iskola igazgatója.

S. Pál jelenleg a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola óraadó tanáraként dolgozott, több tárgyat is tanított, és ősztől az ő vezetésével indult volna az új, kreatív producer szakirány. Born Ádám, Balázs Béla-díjas rendező, a mozgóképművész szak szakmai vezetője a hvg.hu-nak megerősítette, hogy a náluk tanító S. Pál azonos a diákok molesztálását beismerő korábbi gimnáziumi tanárral. Mint mondta, az biztos, hogy ezek után nem taníthat a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, erről előzetesen már egyeztetett is vele.

A témáról július 9-én írt a 444.hu portál. A cikkben megszólalt az érintett tanár, S. Pál is, aki azt mondta, 25 éve tudja, hogy egyszer ez ki fog derülni, és maga is azt tanította az irodalmi művek elemzésekor, hogy a drámai történetekben a bűnt nem lehet megúszni. "Nagy hiba volt, hogy nem fogtam fel és nem értettem meg, hogy a sok közös játék, a teljesen partneri viszony ellenére mégiscsak tanár voltam. (...) Csúnya kudarctörténet ez az egész. De ezt dobta a gép" - fogalmazott az írás szerint.

edupress.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk