kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

A szlovákokat is érinti a komáromi Nokia bezárása

A szlovák munka, szociális és családügyi hivatal (ÚPSVR) is be akar kapcsolódni a Nokia komáromi gyára bezárásának következményeként előálló foglalkoztatási probléma megoldásába - közölte a hivatal révkomáromi kirendeltségének illetékese pénteken.

A Nokia mobil üzletágát megvásárló Microsoft, amely a következő egy évben 18 ezer munkahelyet akar megszüntetni világszerte, csütörtökön jelentette be, hogy bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely mintegy 1800 munkavállalót - köztük jelentős számú szlovák állampolgárt is - foglalkoztat.

A szlovák munkahivatal azt közölte, hogy bár egyelőre hivatalos úton sem a munkáltató, sem a magyar partnerszervezetük nem értesítette őket a várható elbocsátásokról, a sajtóban megjelent információk alapján azt tervezik, hogy bekapcsolódnak a problémamegoldásba. A magyar munkaügyi hivatallal együttműködve, átmeneti tevékenységű kirendeltséget hoznának létre a Nokia komáromi gyárában és részt vennének a tervezett állásbörze szervezésében is.

A szlovák hivatal ezen felül az elhelyezkedés segítését célzó tanácsadói szolgáltatás beindítását és más aktív helyzetmegoldó intézkedéseket is tervbe vett, ezek sorában számol az iparengedélyek kiváltását ösztönző anyagi segítségnyújtással is.

Helena Tarabcíková, az ÚPSVR révkomáromi irodájának szóvivője szerint a Nokia komáromi gyárában megközelítőleg 500 szlovák állampolgár dolgozik. Ilyen magas számú potenciális új munkanélküli komoly problémákat okozhat az országos átlagnál jóval magasabb munkanélküliséggel küzdő dél-szlovákiai régióban, konkrétan a révkomáromi járásban, amelynek munkahivatala mindössze 50 szabad munkahelyet tud kínálni az állás után érdeklődőknek.

A révkomáromi járásban, az idén nyári adatok szerint, a munkanélküliek aránya meghaladja a 19 százalékot, ami abszolút számokban több mint tízezer álláskeresőt jelent.

A révkomáromi régióban kimutatott munkanélküliségi arány közel négyszerese a pozsonyinak és jóval magasabb mint az országos átlag, amelyet idén májusban - éves szinten enyhe csökkenést jelezve - 12,8 százalék volt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk