kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Már nyelvvizsgázni is lehet a Duolingón

A több mint 620 ezer regisztrált magyar, és világszerte 30 millió felhasználóval rendelkező, ingyenes Duolingo nyelvoktató alkalmazás fejlesztője a mai napon elindította új, nyelvvizsgáztató szolgáltatását. A Google támogatásával megvalósult kezdeményezés célja, hogy az alkalmazással a világ bármely pontján lehetőséget biztosítson a nyelvvizsgázni akaróknak céljaik megvalósításához, akár álláskeresésről akár továbbtanulásról van szó – írja a cég közleménye.

A Duolingo oktatóplatform célja, hogy a korábban csak korlátozottan elérhető nyelvtudáshoz ingyenes hozzáférést biztosítson minden tanulni vágyónak. Az alkalmazás révén – amely tavaly óta már magyarul is elérhető – mostantól lehetőség nyílik arra, hogy a kényelmes, egyszerű nyelvtanulás mellett a felhasználók angolból nyelvvizsgát szerezzenek a Duolingo Test Center segítségével.

Bárhol elérhető bizonyítvány

A Duolingo Test Center a bétatesztelés időszakában teljesen ingyenes, utána az alkalmazás segítségével a vizsgázók egy átlagos nyelvvizsga árának töredékéért, mindössze 20 dollár (kevesebb, mint kb. 5000 forint) ellenében mobiljukról, kényelmesen, akár otthonról is számot adhatnak angoltudásukról.


Új adaptív technológia a csalások ellen



A Duolingo English Proficiency Exam-et úgy alakították ki, hogy megbízható, pontos eredményt adjon. A számítógépes adaptív teszt a vizsgázó teljesítményéhez igazodik, a kitöltése – szemben a hagyományos tesztekhez szükséges 2 órával – csupán körülbelül 20 percet igényel. Egy vizsgáztató videókapcsolaton keresztül kíséri figyelemmel a folyamatot, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a vizsgázó nem használ tiltott segítséget.

Az University of Pittsburgh független tanulmánya megállapította, hogy a Duolingo English Proficiency Exam értékelési rendszere stabil, megbízható: az elért eredmények alapjában véve egyezést mutattak a sztenderd angol tesztnek számító TOEFL iBT összpontszámaival.


Elismert bizonyítvány



A hagyományos vizsgamódszerek sok esetben komoly anyagi, illetve logisztikai korlátokat állíthatnak a pályázók elé, pedig az oktatási intézményeknek, éppúgy, mint a vállalatoknak előnyük származik abból, ha a jelentkezők szélesebb köréből válogathatnak. A Duolingo több elismert amerikai egyetemmel folytat előrehaladott tárgyalásokat. A Carnegie Mellon University (CMU), mint első egyetemi partner, a tanulástudomány és az adatelemzés terén világviszonylatban is vezető kutatóival szigorúan vizsgálja majd a Test Center hatékonyságát a kurzusaikra jelentkező, nem angol anyanyelvű tanulók esetében. Iparági oldalról pedig az alkalmazás első partnere az oDesk.com munkaerő-közvetítő oldal.

A Duolingo együttműködik a Costa Rica-i kormánnyal, illetve az „Ideas en Acción” szervezettel is annak érdekében, hogy a vizsga iskolákban való terjesztésével is segítsen a diákok költségeinek csökkentésében.

A Test Center alkalmazás az induláskor egyelőre csak Android platformra illetve a weben lesz elérhető, az iOS verzió későbbre várható.

A Duolingo vizsgája egyelőre nem szerepel a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ jegyzékében, így nem számít államilag elismert nyelvvizsgának.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk