Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

A rendőrséget is érdekli megégett gyomláló munkások ügye

Vizsgálatot indított a rendőrség az égési sérüléseket szenvedő, gyomlálásra felfogadott alkalmi munkások ügyében – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére. A szegedi bőrgyógyászati klinikán hat embert ápolnak, az intézményben tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondták, hogy a súlyosabb esetekben a kialakult bőrgyulladás másodfokú égési sérülésnek felel meg.

A delmagyar.hu portál szerdai híre szerint ötven ember került égési sérülésekkel kórházba, miután a hétvégén egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei kertészetben dolgoztak, és hétfőre valamennyiükön fájdalmas, feszülő hólyagok keletkeztek.

Az első információkkal ellentétben a munkások nem zellert, hanem petrezselymet gyomláltak.

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának bőrgyógyásza, Bata Zsuzsanna a sajtótájékoztatón elmondta: az ötven alkalmi munkás hétfő éjszaka égési jellegű sérülésekkel jelentkezett a klinikán, volt, aki mentővel érkezett. Kórházi ellátásra hat embert kellett felvenni, a többiek otthon gyógyulnak.

A bőrgyógyász a betegeknél diagnosztizált bőrgyulladásról, a fitofotodermatitiszről szólva beszámolt arról is, hogy a tünetek a súlyosabb esetekben másodfokú égési sérülésnek felelnek meg. Mint kifejtette, a fitofotodermatitisz akkor alakul ki, ha bizonyos növények – ilyenek a zeller, a petrezselyem, a citrusfélék, a sárgarépa, a füge, valamint egyes ernyősvirágzatú fűfélék – napozás után a bőrrel érintkeznek. E növények leveleiben ugyanis olyan fényérzékenyítő anyag van, amely a bőrre kerülve napfény hatására toxikussá válik, és bőrgyulladást okoz.

Bata Zsuzsanna tájékoztatása szerint a fitofotodermatitisz kialakult tünetei a második-harmadik napon a legsúlyosabbak, a pácienseknek nagy fájdalmaik lehetnek. A kórházban kezeltek hétfőn valószínűleg hazamehetnek, de a teljes gyógyuláshoz a sérüléstől függően hosszabb idő kell: e közben a bőr hámosodni kezd, majd – a pigmentáció megváltozása mellett – heg nélkül gyógyul meg.

Az égési sérülésekkel a klinikán ápolt nők az újságíróknak azt mondták, senki nem figyelmeztette őket, hogy a petrezselyem levele a tűző napon ilyen bőrsérüléseket okoz. A föld gazdája annyit mondott nekik, hogy a gaz, amelynek gyomlálására felfogadta őket, allergizálhat, ezért kesztyűt húztak, de arra nem figyelmeztette őket, hogy a lábukat is védeni kell. Mivel a nagy meleg miatt halásznadrágban dolgoztak, a lábuk megégett.

Az ötven alkalmi munkást a Csongrád megyei Baksról busszal vitték a Jász-Nagykun-Szolnok megyei kertészetbe.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére azt közölte, hogy az eset körülményeit a Kunszentmártoni Rendőrkapitányság vizsgálja.

A történtekkel kapcsolatban a Magyar Szakszervezeti Szövetség nőtagozata és a Magyar Nők Szövetsége vizsgálatot kezdeményezett a Munkavédelmi Felügyelőségnél a munkavédelmi körülmények tisztázására és a foglalkoztatás szabályszerűségének megállapítására.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményükben azt írták, tisztázni kell, hogy a munkások kaptak-e tájékoztatást a szakszerű munkavégzésről, illetve azt is, miért nem látták el őket megfelelő munkavédelmi eszközökkel.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk