kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Hova forduljak, ha a lakáscélú támogatást szeretnék?

Az Önök honlapján olvastam a lakáshiteltörlesztés adómentes támogatásának lehetőségről. Szeretnék róla többet megtudni. Érdekelne, hogy milyen feltételekkel élhetek vele. Hova tudnék ezügyben fordulni személyesen?

images

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

2014. január 1. óta a munkáltató adómentes lakáscélú támogatási lehetősége kibővült.

Előtte lakás vásárlására, építésére, legalább 1 lakószobával történő bővítésére, korszerűsítésére adhatott a munkáltató munkavállalójának adómentesen támogatást közvetlenül a megvalósításhoz illetve elengedhette az ilyen célra adott munkáltatói kölcsönt. Idén azonban már a fenti célokra felvett hitel törlesztésére is adhatunk támogatást.

Mindegyik fajta juttatás esetén az adómentes korlát a vásárlás vagy építés költségének 30 százaléka, de több juttató esetén összeszámolva sem léphetjük túl az 5 millió forintos határt az idei évet meg az elmúlt 4 évet figyelembe véve. A juttatást hitelintézeten vagy a kincstáron keresztül bonyolíthatjuk annak igazolása alapján, és csak olyan lakás élvezheti az adómentességet, melynek mérete nem haladja meg a méltányolható lakásigény szobaszámát.

Ha a kiadás, a dokumentáció nem felel meg a feltételeknek, akkor bizony a kapott juttatás 120 százaléka adózik összevonandó jövedelemként.

A nemzetgazdasági miniszter 15/2014. (IV. 3.) NGM alapján lakáscélú felhasználásra felvett hitelről szóló szerződésnek minősül

a) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerinti lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés, függetlenül a szerződéskötés időpontjától, ide nem értve a hitelszerződésből vagy a hiteligénylésből megállapítható módon felújítási célból felvett hitelről vagy kölcsönről szóló szerződést,

b) az a hitel- vagy kölcsönszerződés, amelyet lakást terhelő jelzálogjog nem biztosít, de amelyet a hitelszerződésből vagy a hiteligénylésből megállapítható módon az Szja tv. 1. számú melléklet 9. pont 9.3.1. alpontja szerinti lakáscélú felhasználás (lakás vásárlása, lakás építése, lakás korszerűsítése, lakás alapterületének legalább egy lakószobával történő bővítése) céljából kötöttek, vagy

c) az a kölcsön- vagy hitelszerződés, amelyet a hitelszerződésből megállapítható módon az a) és b) pontban meghatározott kölcsön- vagy hitelszerződés visszafizetése, törlesztése céljából kötöttek, ideértve a gyűjtőszámlahitel-szerződést is.

Támogatható lesz a hitelintézettől, korábbi munkáltatótól és pénzügyi vállalkozásoktól felvett hitel is.

A munkavállaló akkor kaphatja adómentesen a juttatást, ha a hitelben adós vagy adóstárs. Emellett a lakásban tulajdonos, résztulajdonos vagy haszonélvező.

Egy új módosítás alapján akkor is támogatható lesz a lakáshitel, ha az ingatlannak már nem tulajdonosa a dolgozó, de az erre vonatkozó lakáscélú hitelt még mindig törleszti.

Ha mindent sikerült jól dokumentálni és a dolgozónk megfelel az adómentesség feltételeinek, akkor jöhet a megvalósítás.

Az NGM rendelete szerint 3 helyre utalhatjuk a szabályos megvalósításhoz a pénzt.

Ha közvetlenül a dolgozónk hitelszámlájára utaljuk a pénzt, akkor teljes biztonságban lehetünk, hogy ez törlesztésre fordítódik.

Mivel léteznek olyan hitelszámlák, melyre más nem tud kívülről utalni, ezért a rendelet szabályait követve lehetőségünk lesz egy központi számlájára utalni, ahonnan majd a hitelintézet átadja a beérkezett pénzt a magánszemély hitelszámlájára.

Harmadik lehetőség, hogy a munkavállalónk hitelező pénzintézetnél vezetett saját folyószámlájára megy a pénz.

Innen elvileg rugalmasan fordítható ez a hitel törlesztésére, viszont nagyobb a kockázata annak, hogy máshova kerül, ezért külön ellenőrizni kell a cél szerinti felhasználást.

Az utalás megelőzően a munkáltató a számlavezető bankjának egy nyilatkozatot kell, hogy tegyen a juttatásban részesülő magánszemélye nevéről, adóazonosító jeléről és természetesen a célszámlaszámról és a juttatás értékéről.

A juttatást közvetítő munkáltatói pénzintézet vagy kincstár majd a juttatás évét követő év január 31-ig ad egy igazolást a munkáltatónak a rajta keresztül bonyolított támogatásról, és adatot szolgáltat az ügyfélkapun keresztül az adóhatóság felé.

Aki válaszol:

Cafeteria szakértő - Fata László Cafeteria szakértő - Fata László

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Készpénzben kérem a cafeteriát az növeli a nyugdíjalapomat?

Kérdésem a következő lenne: ha a cafeteria vagy a választható béren kívüli juttatást (VBK) készpénzben kérem, akkor ez az összeg növeli-e a... Teljes cikk

Dolgozó távolléte esetén járhat-e cafeteria?

Augusztus hónapban táppénzben voltam végig és nem kaptam cafeteriát a következő hónapban. Mi lehet az oka? Teljes cikk

Mit tehetek, ha kilépés után nem kaptam meg a cafeteria juttatásról szóló igazolást?

A volt munkáltatóm a munkaviszonyom végét követő 5. nap után sem küldte meg a 2022-ben eddigi Cafeteria juttatásomról szóló igazolást. A jelenlegi... Teljes cikk