kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Csak a vezetőket kényeztetik cafeteriával

A felsővezetők több mint harmada kap autót, míg a segédmunkások több mint fele csak a fizetéséből él, bármiféle egyéb juttatás nélkül – derül ki a Fizetesek.hu legújabb felméréséből, amelyet a Napi.hu mutatott be.

images

Az idei első hat hónap során a munkavállalók 30 százaléka nem kapott semmilyen juttatást a munkaadójától, a legrosszabb helyzetben a segédmunkások vannak, hiszen 52 százalékuk csak a fizetésükre számíthat. Ide tartozik, hogy a felsővezetők 13 százaléka sem kap béren kívüli juttatást - ez az arány egy éve még 16, míg a segédmunkásoknál 55 százalék volt.

Hasonló a helyzet a középvezetők körében is, ahol a juttatás nélküliek aránya a tavalyi 24 százalékról idén 22 százalékra csökkent, míg egyáltalán nem kapott béren felüli juttatást a szakmunkások és a szolgáltatási szférában dolgozók 43 százaléka, az adminisztratív alkalmazottak 40 százaléka, míg a műszaki területen szakképzett dolgozók negyede.


A főnök autót, a dolgozó Erzsébet-utalványt kap



A legnépszerűbb juttatás továbbra is az Erzsébet utalvány, amit minden harmadik dolgozó megkap. A második helyen a SZÉP-kártyát találjuk, ebben a munkavállalók negyede részesül. A harmadik leggyakoribb céges juttatás a mobiltelefon, a kérdőívben részt vevők 18 százaléka ezt jelölte meg.

A hazai munkavállalók 14 százaléka kap még egészségpénztári támogatást, utazási bérletet 12 százalék, míg rugalmas munkaidőről 11 százalék számolt be. Érdekesség, hogy az ingyenes italellátás a korábbi évekkel ellentétben 10 százalék alatt szerepel. Fél év elteltével is legritkább cafeteria a sport- és kulturális juttatás (2 százalék), a lakástámogatás (1,2 százalék), valamint a mértéken felüli szabadság (0,8 százalék).

A pozíciószint természetesen nagyban befolyásolja, hogy ki milyen juttatásban részesül: a segédmunkások esetében Erzsébet utalványt a dolgozók 26 százaléka kap, az adminisztratív alkalmazottak és a szakmunkások esetében már 28 százalék, középvezetők és felsővezetők esetében 33 százalék, a műszaki területen szakképzett alkalmazottaknál pedig egészen 37 százalék.

Ezzel szemben SZÉP-kártyában a segédmunkások csupán 7 százaléka részesül, de a egészségpénztári támogatás (9 százalék), a hideg- és meleg étkeztetés, valamint az utazási bérlet is jelentős tétel a maga 7 százalékos gyakoriságával.

Az adminisztratív dolgozók esetében a legnépszerűbb juttatások nagyobb arányban fordulnak elő: SZÉP-kártyát 14 százalékuk kap, egészségpénztári támogatást 10 százalék, helyi utazási bérletet pedig 9 százalék. A műszaki és technikai szakemberek 16 százaléka rugalmas munkaidőben dolgozik, 20 százalékuk mobiltelefont kap magáncélokra, 10 százalékuk céges notebook-ot is használ, de az utazási bérlet (13 százalék), valamint az egészségpénztár (17 százalék) is népszerű.

A felsővezetők esetében pedig a személygépkocsi már 38 százalékuknál megjelenik, a notebookot 41 százalék, a mobiltelefont pedig 58 százalék jelölte meg, de a rugalmas munkaidő is gyakori (30 százalék).

Napi.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk