Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Új vezérigazgatója van a Főgáznak

Augusztus elsejétől határozatlan időre Laczó Sándort választották meg a Főgáz Zrt. új vezérigazgatójának – közölte a társaság pénteken.

A tájékoztatás szerint az új tulajdonosok a zrt. július 18-i közgyűlésén tettek javaslatot az új vezérigazgató személyére, miután a korábbi vezérigazgató, Koncz László máshol folytatja pályafutását.

Laczó Sándor – aki Főgáz Zrt. igazgatóságának elnökhelyettese is – eddig a cégcsoport vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, vegyipari gépészmérnök és jogász végzettségű szakemberként több évtizedes vezetői szakmai tapasztalatot szerzett a gázipar területén. Pályája során többek között a GDF SUEZ Csoport és jogelődjei magyarországi vállalatainak vezérigazgatói pozícióját töltötte be, valamint számos nemzetközi- és hazai szakmai, illetve tudományos szervezet tagja – írták.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a német RWE-től az idén áprilisban vásárolta meg a Főgáz Zrt. kisebbségi részvénycsomagját 41 milliárd forintért. Az akkori tájékoztatás szerint a hatósági jóváhagyásokat követően a fővárosi gáztársaság 49,83 százalékos részvény-adásvételi tranzakciója lezárult. Az MVM Zrt. közgyűlésének korábbi döntése értelmében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., mint az MVM Zrt. legnagyobb tulajdonosa, a Magyar Állam képviseletében 41 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt nyújtott a tranzakció teljes körű finanszírozásához, amelyet az év folyamán tulajdonosi tőkeemelésből refinanszíroznak.

A Főgáz csoport több mint kétmillió embert lát el földgázzal Budapesten és környékén, valamint az ország 10 megyéjében.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk