Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

124 millió forint tűnt el adómentes utalványokban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 33 ellenőrzést folytatott le az elmúlt években adómentes utalványok felhasználásával kapcsolatban, a 20 utólagos vizsgálat során 124 millió 688 ezer forint nettó adókülönbözetet állapított meg – közölte az MTI érdeklődésére a NAV.

images

Az adóhivatal előtt nem ismeretlen, hogy vannak, akik az adómentes utalványok készpénzre váltásával igyekeznek elkerülni az adófizetést – írták. A korábbi években ezért többször vizsgálták utólag az utalványok felhasználását.

Az egyik ellenőrzés során például kiderült, hogy a forgalmazó által kibocsátott utalványokat megvásárló társaságok úgy próbálták minimalizálni adókötelezettségüket, hogy alkalmazottaiknak a bejelentett jövedelmük fölötti összegeket utalvány formájában fizették ki. Az alkalmazottak még a kiosztás napján, foglalkoztatójuk tudtával, az általa biztosított helyiségben készpénzre váltották az utalványokat a kibocsátónál. Mivel a vizsgált időszakban hatályos jogszabályok nem adtak lehetőséget az utalványok készpénzre váltására, és mivel mindez a munkáltató "közreműködésével" zajlott, a NAV adókülönbözetet állapított meg a munkáltató terhére.

A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint az utalvány akkor adómentes, ha megállapítható, hogy mely termékre, szolgáltatásra használható fel, továbbá, ha az utalvány nem visszaváltható. Vagyis nem szabályos, ha a kibocsátó társaság az adómentesen adható utalványt olyan feltételekkel értékesíti a munkáltatónak, hogy a munkavállalók nála közvetlenül készpénzre válthatják vagy adóköteles utalványra cserélhetik. Ilyenkor a munkáltató nem fizeti meg a közterheket a juttatás után.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk