Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Békésben ezerháromszáz diák dolgozik az önkormányzatnak

Békés megyében 1321 nappali tagozatos, 16 és 25 év közötti tanuló dolgozik a Nemzetgazdasági Minisztérium nyári diákmunkát támogató programja keretében, amire a megye összesen 98,9 millió forint forrást kapott – mondta Gajda Róbert Békés megyei kormánymegbízott kedden Kondoroson sajtótájékoztatón.

images

A megyei kormányhivatal Munkaügyi Központja diákfoglalkoztatásra az idén 33,7 százalékkal több támogatást hívhat le, mint az előző évben. A támogatásból 1321 diákot dolgozhat július 1. és augusztus 31. között maximum napi hat órában.

A diákfoglalkoztatás iránt az önkormányzatok és a járási hivatalok részéről is nagy volt az érdeklődés. A legtöbb támogatást a leghátrányosabb helyzetű sarkadi munkaügyi kirendeltség kapta, 17,356 millió forintot, a legkevesebbet, 5,861 millió forintot a jó foglalkoztatási mutatókkal rendelkező szarvasi kirendeltség.

A nyári diákmunka támogatására a nemzetgazdasági tárca első körben 1,5 milliárd forintot különített el, majd július végén az összeget több mint 200 millió forinttal megemelték. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiaci és képzési államtitkára akkor azt mondta, hogy a megemelt keretnek köszönhetően akár a 20 ezret is elérheti a nyári diákmunka programban részt vevő fiatalok száma az idén.

Az NGM július 1-jétől hirdette meg a nyári diákmunka programot, amelynek keretében 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget a helyi önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél. A diákok az illetékes munkahelyi kirendeltségeken regisztrálhatnak. A program keretében a béreket támogatják, a száz százalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hatórás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 88 500 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 76 125 forint lehet személyenként és havonta a támogatás. A nyári diákmunka programban foglalkoztatottak után nem kell járulékot fizetni.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk