kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Népvándorlás a megélhetésért

Akár 380 kilométert is utaznak a munkavállalók egy munkáért. Hetente emberek százai vándorolnak az ország egyik feléből a másikba, hogy állásuk legyen. Az ok egyszerű: míg keleten egyre kevesebb a munka, nyugaton fellendült az ipar, aminek munkaerőre van szüksége.

images

images

A munkaerő-kölcsönzés lehet az egyik legkézenfekvőbb megoldás, ami cégnek és munkakeresőnek egyaránt hatékonyan segít – állítja Csákvári Róbert, a legnagyobb hazai tulajdonú kölcsönzéssel foglalkozó cég vezetője.

„Emberek százai vándorolnak heti szinten az ország egyik feléből a másikba, hogy dolgozhassanak” – mondta Csákvári Róbert, a Work Force Kft. ügyvezető igazgatója. A társaság vezetője megjegyzi: „ennek oka, hogy míg az ország bizonyos részein munkaerőhiánnyal küzdenek, addig a keleti és a déli régiókban nagymértékű munkanélküliség tapasztalható, ahonnan elcsábíthatók az emberek a biztos munkáért”.

A cég felméréseiből ráadásul az is kiderül, hogy nem pusztán kereslet van a munkára, hanem kínálat is: a munkavállalók 10 százaléka hajlandó elhagyni otthonát egy állásért. Ezzel az országban újra fellendülni látszik a munkahelyi mobilitás, azaz az emberek már nem csak közvetlen környezetükben keresnek munkát, de hajlandóak akár az ország egyik feléből a másikba költözni.

„Ilyen esetekben a legkézenfekvőbb megoldás a munkaerő-kölcsönzés, ami mind a cégeknek, mind a munkavállalóknak megéri” – állítja Csákvári Róbert. A vállalatok például professzionális segítséget kapnak a munkaerőhiány orvoslására. Ez sokszor kell is, hiszen „több iparág problémája annyira kritikus, hogy az országos hálózat mellett egy külön toborzási csapatot kell foglalkoztatnunk a hiány enyhítésére” – jegyzi meg az ügyvezető igazgató. Jelenleg az operátorok, betanított munkások, targoncások, és jól képzett szakmunkások (lakatos, hegesztő, CNC-forgácsoló, autószerelő) iránt nőtt meg a kereslet az ipar részéről. „Társaságunk heti szinten is több száz kölcsönzött munkavállalót ’szállít’ az ország egyik feléből a másikba” – összegzi Csákvári Róbert.

A munkavállalónak is jó ez a megoldás, hiszen sokszor sem a szállásért, sem a rezsiért nem kell fizetnie, ugyanis ezeket állja a munkáltató. Így anyagilag duplán is megéri neki a váltás: nemcsak bevételei nőnek meg, de költségei is csökkennek. Az ügyvezető megjegyzi: „a munkavállalók előtt így olyan lehetőségek nyílnak meg, amelyek a jelenlegi lakhelyükön várhatóan sosem adódnának. A beilleszkedést segítik a Work Force munkatársai is, hiszen rendszeres időközönként tartanak ügyfélfogadást a szállásokon, hogy a felmerülő problémákat közösen tudják megoldani, de kiemelt figyelmet fordítunk például a házastársak, családok közös szálláshely biztosításához is”.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
33 ezer állás vár betöltésre: több lett a hirdetés márciusban

Februárról márciusra 31 665-ről 33 089-re nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez közel 1424-gyel-gyel több az előző... Teljes cikk

Mit tud Debrecen?

Egyre nagyobb a verseny a tehetségekért, a minőségi munkaerőért. Különösen igaz ez Debrecenre és térségére, amely beruházások tekintetében az... Teljes cikk

Munka kisgyermek mellett: miért előnyös a kismama-szövetkezet?

A gyesen, gyeden levők számára létrehozott szövetkezeti foglalkoztatási forma 2021 második felétől létezik. Akkor négy-öt szövetkezet indult el,... Teljes cikk