Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Népszerű lenne a távmunka, ha lehetne

A dolgozók négyötöde szívesen választaná ezt az atipikus foglalkoztatási formát, azonban a munkáltatók között közel sem ilyen népszerű ez a megoldás, derül ki a Profession.hu felméréséből.

A felmérésből kiderül, hogy elsősorban a 40-49 évesek, a szellemi munkát végzők, az államigazgatásban dolgozók és a saját tulajdonú céggel rendelkező munkavállalók támogatják a távmunkát.

Ezzel szemben a dolgozók mindössze 15 százaléka, elsősorban felsővezetők és középvezetők kaptak eddig erre lehetőséget. Míg Finnországban, Hollandiában és Amerikában a munkavállalók 25 százaléka távmunkában dolgozik, addig a magyar válaszadók 63 százaléka nyilatkozott úgy, hogy munkahelyén nincs lehetőség távmunkára és nem is tervezik a bevezetését, míg 12 százalékuknál már elérhető az otthoni munkavégzés.

A több mint 100 munkavállalót foglalkoztató cégeknél nagyobb eséllyel dolgozhatnak irodán kívül, míg a kisebb, 30-nál kevesebb foglalkoztatottat alkalmazó cégeknél, valamint az államigazgatás, egészségügy és oktatás területén dolgozók nem látnak esélyt a változásra. Az utóbbiak szerint ezeken a területeken főleg a cég tevékenységéből adódóan, valamint adatbiztonsági kérdések miatt nincs és nagy valószínűséggel nem is lesz lehetőség a távmunka bevezetésére.

Egy korábbi kutatás szerint a munkáltatók elsősorban a vállalati kultúra hiányát, az adatbiztonság kérdését és a munkavállalók feletti kontroll csökkenését sorolják a legfontosabb visszatartó okok közé.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk

Home office: működik a hibrid munkavégzés?

Magyarországon az atipikus munkavégzés aránya mindig is alacsony volt, alacsony arányszámok jellemezték a távmunkát és a home office-t. Aztán jött... Teljes cikk

Kevesebb stressz, alacsony vérnyomás, több nasi és alkohol - így áll a távmunka mérlege

Az otthoni munkavégzés lehetővé teszi, hogy az emberek egészségesebben étkezzenek, kevésbé érezzék magukat stresszesnek és alacsonyabb legyen a... Teljes cikk