Milyen a munkahelyi rasszizmus?
A munkahelyi rasszizmusról elemzést készíteni komoly feladvány. A jelzős szerkezet definíciója világos: faji előítélet és diszkrimináció a foglalkoztatás világában. De a lényege, a tetten érése hihetetlenül nehéz. Egyébként pedig azt gondolnánk: a rasszizmus leginkább a frusztrált vesztesek (például a vidéki munkanélküliek) ópiuma. Ám a kutatások a cigánygyűlölet kapcsán azt bizonyítják, hogy épp jómódú, városias (tehát munkahellyel, remek, de legalábbis tűrhető anyagi kondíciókkal rendelkező) polgárok a legelőítéletesebbek. Holott elitebb, komfortosabb lakókörnyezetük miatt ők jóval kevesebbszer találkoznak nyomorgó, szociokulturális helyzetük okán esetleg a bűn útjára lépő, gettósodott telepeken élő romákkal. De mi is pontosan az a rasszizmus és hogyan jelentkezik HR-relevanciájú dimenzióban?
"Tényleg ekkora veszély a rasszizmus? Na de akkor hol vannak a rasszisták?"
Mert én senkivel nem találkoztam, aki magát annak tartja! - mondhatja (ál)naivan az érdeklődő olvasó. Igaza van a paradoxont illetőleg. A rasszizmus a legtöbbször használt fogalmak egyike a modern politikai diskurzusban. Szinte nincs híradóműsor, napi MTI-termés, külpolitikai lapszemle, amiben ne lenne olyan tudósítás, melyben szerepel ez a kifejezés. Mindez azonban úgy történik, hogy a szó klasszikus "tudományos" értelmében vett rasszistákat lámpással, illetve nagyítóval kell felkutatni. Európán, sőt általában a nyugati civilizáción belül nemigen vannak olyan komolyan vehető, jelentős tömegbázissal, mérhető politikai befolyással rendelkező mozgalmak, amelyek nyíltan, programszinten vállalják, hogy ők rasszisták. Nem hallani olyan szövegeket a főáramú szélsőjobbtól, hogy a rasszokat el kell különíteni egymástól, tagjaik ne házasodhassanak, ne vállalhassanak gyereket, az alacsonyabb rendűnek tartott fajtába sorolt emberek ne szavazhassanak, ne mehessenek egyetemre. Ilyesmit nem is nagyon mondhatnának, hisz bárkinek a szabad családalapítási, lakóhely-megválasztási, tanulási, munkavállalási vagy a szavazati jogától rasszjegyek alapján való megfosztása önmagában is bűncselekmény. Olyan pártot, amely ilyen törekvéseket nyíltan felvesz a programjába, be sem jegyeznének. De még ha a véleményszabadság jegyében legálisan el is hangozhatnak ilyen nézetek, széles támogatottságban a hirdetőik nem reménykedhetnek. Főként nem propagálnak olyat a nagyközönség előtt, hogy a másik rasszhoz tartozókat nem csupán izolálni, de megsemmisíteni is szükséges.
A szégyenlős, titkolózó rasszista viszonylag új jelenség...
Mondhatnánk erre, hogy jobbak lettek az emberek, de valószínűleg nem csak erről van szó. Még a XVIII-XIX. században is természetes volt, hogy a pogromokon (vagy a tengerentúlon a lincseléseken) részt vett a falu, illetve kisváros apraja-nagyja. A bántalmazások, kínzások és gyilkosságok a tömeg szeme láttára, mi több pszichikai bűnsegédként való, sőt netán tevőleges fizikai részvétele mellett zajlottak. Miért lehetett ez így? Pár száz évvel ezelőtt talán rosszabbak voltak az emberek? Nem rosszabbak, de mások. A halál, valamint az ölés teljesen megszokott dolog volt számukra. Maguk vágták el a csirkék, a disznók vagy szarvasmarhák torkát. Gyakran vadásztak. A nyilvános kivégzések pedig a dolgos hétköznapok után önfeledt szórakozást jelentettek kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A kínzás bevett dolog volt a jogrendszerben. Az átlagember bármikor kerülhetett olyan szituációba, hogy gyilkolnia kelljen. Nem volt még hivatásos katonaság. A hadsereget kényszersorozással töltötték fel, az újoncokat pedig brutális kiképzéssel nevelték rá az ölésre. Nem kívánt terhesség esetén nem mehetett senki hivatalos abortuszra. Így aztán a legtöbbször születés után megfojtotta és elásta a csecsemőt. Ha pedig egy idős ember terhére volt a családjának, akkor (mivel öregek otthona sem volt) egyszer csak - hogy-hogy nem - leesett a padlásról, vagy a párna az arcára csúszott. Kórboncnok sem volt, aki az idegenkezűséget megállapíthatta volna.
Ilyenképpen szocializálódott emberek miért ne hitték volna el, hogy a más bőrszínűek nem is emberek, vagy legalábbis nem úgy emberek, mint mi. Miért ne hitték volna el, amikor olyan kiváló elmék támasztották ezt alá, mint Georges Louis Leclerc, Buffon grófja, a híres természettudós. Ő úgy vélte - a monogenezis híveként - miszerint "az első emberpár, Ádám és Éva utódai differenciálódtak, az eredeti fehér ember-típus elkorcsosulásával." (Szociológiai lexikon. Corvina. 1999. 152. o.) A felvilágosodás emblematikus figurája, a szabadgondolkodó Voltaire egyenesen a poligenezis hívei közé tartozott, akik "a különböző fajok külön-külön való teremtésében hisznek, és nem fogadják el a Genezis-történetet." (Uo.) A rasszista szónak a XX. század első feléig nem is igen volt pejoratív, illetve politikai jelentése. A magyar nyelvben francia eredetűként számon tartott kifejezés eredetileg annyit jelentett, hogy "a fajok keletkezésével foglalkozó kutató, tudós." (Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó. Kossuth Könyvkiadó 1983. 711.o.) Igazából a francia nyelvben is csak 1930 körül jelent meg ez a szó. Maga a rassz először semleges botanikai, majd zoológiai szakkifejezés volt. "Az emberre vonatkoztatva gyakran a nemzetség (lignée) szinonimája..." (Szociológiai lexikon, uo.)
Aztán ez megváltozott. Hogy még az előítéletes átlagemberek sem helyeslik már feltétlenül a nyílt, látható pogromot, azzal pont a nácik szembesültek. "A tegnap délután és este folyamán nagy, kíváncsi tömegek hömpölyögtek az utcákon, akik komolyan és némán nézték a pusztítások színhelyét, és az embernek az az érzése volt, hogy itt egy egész nép szégyelli magát." - jelentette az 1938-as Kristályéjszakáról a berlini magyar követség ügyvivője. (Karsai László: Holokauszt. Pannonica Kiadó. 2001. 53. o.) Így aztán, kénytelenek voltak titokban gyilkolni. "A holokauszt lényegéhez tartozott a titok, a megtévesztés, európai méretekben. Ami nem volt titok, az a deportálás ténye. Amit viszont mindenáron megpróbáltak titokban tartani, az a célállomás és a deportálás célja volt. [...] Feljegyezték, hogy egy német nő tévedésből került a treblinkai táborba. Wehrmacht-tiszt felesége volt, valahol Nyugat-Európában gyerekével együtt véletlenül szállt fel a Treblinkába tartó vonatra. Az SS-őrök tudták, hogy tévedésről volt szó, mégis megölték a nőt és gyermekét, hogy a tábor titkát megőrizzék." (Uo. 114-115.o.)
A Holokauszt elkonspirálása, titokban tartása, illetve később a Holokauszt-tagadás ugyanazon folyamat állomásai. Annak jelei, hogy maguk a hóhérok és apologétáik is úgy érezték: ez nem olyan dolog, ami a saját közösségük felé vállalható, védhető lenne. Azzal, hogy valaki tagadja a tömeggyilkosságot, a maga torz módján szégyelli azt. Hisz amire büszke lehet az ember, azt miért kéne letagadnia? A jelenkor rasszistája ugyanígy alakoskodni kénytelen. Mondandóját lekódolni, burkolni, kétértelművé tenni. Ez a helyzet a munkahelyi rasszista diszkriminációval is. Évszázadokon át természetes volt a szegregáció, az izoláció, hogy bizonyos fajhoz, kaszthoz vagy réteghez tartozó emberek egyáltalán nem, vagy csak korlátozott számban tölthettek be egyes státuszokat. Ma viszont ez alapján a civilizációnkban senkit nem lehet elutasítani. Nem mintha ez komoly akadály lenne. Lehet hozni bármilyen törvényt: ha valaki nem akar egy konkrét állásban egy bizonyos identitáshoz tartozó jelentkezőt felvenni, úgyis talál ürügyet a visszautasításra. Ürügy pedig mindig van. "Úgy érzem, a jelölt nem elég szimpatikus, nem elég meggyőző, nem tud majd beilleszkedni a kollektívába." Ez pedig teljesen legitim indok. Ugyan ki fogja bebizonyítani, hogy nem ez, hanem az illető származása volt az igazi ok?
Lehet mondani, hogy ez hathatós érv a pozitív diszkrimináció mellett. Tehát, hogy eleve kvótákkal szabályozzák: egy adott humán létszámkeret hány százalékát kell kisebbségi pályázókkal feltölteni. Csak hát ugyan miként lehet egy teljes egészében magántőkéből üzemelő cégnek parancsba adni, milyen legyen a színek, illetve a nemek aránya? Még a közszektorban is vet fel dilemmákat az ilyesmi. Például: hogy nem fordított rasszizmus-e, hogy azt az embert, akit tegnap még azért nem vettek fel, mert cigány, ma meg pont azért veszik fel, mert roma? Jóra vezet-e a kivételezés? Függetlenül attól, hogy valakivel épp a kárára vagy javára kivételeznek. Egy magánvállalat tulajdonoskörét elvileg nem a származás érdekli, hanem az, hogy ki a legjobb. Persze ez így nem igaz. Egy piaci befektető nagyon is mérlegeli a rasszista, előítéletes szempontokat. Nem azért, mert ő feltétlenül rasszista lenne. De ha tudja, hogy a vásárló-, illetve nézőközönsége jelentős részben osztja a rasszista előítéleteket, akkor ezt kénytelen figyelembe venni. Nem fog felvenni egy boltba, autókereskedésbe romát, nem fog cigány származású emberrel reklámoztatni, értékesíteni termékeket, ha tudja, hogy az átlagemberek jelentős hányada nem vásárolna cigánytól, továbbá nem is szeretne vele dolgozni. Meg aztán ugyan mit ér a pozitív diszkrimináció, ha a kedvezményezett réteg jelentős része semmiféle képesítéssel nem rendelkezik? Manapság már lassan a takarítást is OKJ-s papírhoz kötik. (A roma származásúak lesújtó képzettségi mutatóit jól ismerjük.)
A cigányság állapotát időnként párhuzamba állítják a zsidóság 70-80 évvel korábbi helyzetével. Pedig a különbség nem is lehetne szembeötlőbb. Mindkét kisebbséget üldözték a múltban, illetve rasszizmus sújtja a jelenben, ez nem vitás. De a zsidó származású emberekkel szembeni legfőbb vád az volt, hogy túlképzettek, nagyon is ambiciózusak, így elfoglalják a legjobb állásokat a többség elől. A romákat pont ellenkezőleg, azzal támadják, (méghozzá legtöbbször rasszista módon, általánosító jelleggel, nem differenciálva köztük) hogy képzetlenek, nem akarnak tanulni, nem szeretnek dolgozni, segélyből, illetve bűnözésből akarnak megélni. A zsidóság még gettóba zártan is nagyrészt önfenntartó volt, nem szorult rá a korabeli feudális állam segélyezésére (arról nem is beszélve, hogy akkor nem is volt állami szociális háló) és az asszimilációval óriási sikertörténeteket tudott produkálni. A cigányságnál épp fordítva. A modernizációval elvesztette korábbi viszonylagos, premodern, "félnomád" önállóságát, elkülönültségét, függővé vált az államtól. Először, mint foglalkoztatótól, aztán pedig, mint segélyezőtől. A zsidó és sváb eredetű polgárságtól, a többségi középosztálytól hiába vették el földjét, gyárát, vagyonát, a nemzedékek alatt felhalmozódott szakértelem, a humán és kapcsolati tőke megmaradt. A cigányságnál ez a tőkefelhalmozás nem tudott komoly nagyságrendben végbemenni, nem alakult ki jelentős értelmiség, széles középosztály.
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Milyen a munkahelyi rasszizmus?
2. oldal - Mázlis és peches diszkrimináltak: az egyik rejtőzködhet, a másik nem
Mert én senkivel nem találkoztam, aki magát annak tartja! - mondhatja (ál)naivan az érdeklődő olvasó. Igaza van a paradoxont illetőleg. A rasszizmus a legtöbbször használt fogalmak egyike a modern politikai diskurzusban. Szinte nincs híradóműsor, napi MTI-termés, külpolitikai lapszemle, amiben ne lenne olyan tudósítás, melyben szerepel ez a kifejezés. Mindez azonban úgy történik, hogy a szó klasszikus "tudományos" értelmében vett rasszistákat lámpással, illetve nagyítóval kell felkutatni. Európán, sőt általában a nyugati civilizáción belül nemigen vannak olyan komolyan vehető, jelentős tömegbázissal, mérhető politikai befolyással rendelkező mozgalmak, amelyek nyíltan, programszinten vállalják, hogy ők rasszisták. Nem hallani olyan szövegeket a főáramú szélsőjobbtól, hogy a rasszokat el kell különíteni egymástól, tagjaik ne házasodhassanak, ne vállalhassanak gyereket, az alacsonyabb rendűnek tartott fajtába sorolt emberek ne szavazhassanak, ne mehessenek egyetemre. Ilyesmit nem is nagyon mondhatnának, hisz bárkinek a szabad családalapítási, lakóhely-megválasztási, tanulási, munkavállalási vagy a szavazati jogától rasszjegyek alapján való megfosztása önmagában is bűncselekmény. Olyan pártot, amely ilyen törekvéseket nyíltan felvesz a programjába, be sem jegyeznének. De még ha a véleményszabadság jegyében legálisan el is hangozhatnak ilyen nézetek, széles támogatottságban a hirdetőik nem reménykedhetnek. Főként nem propagálnak olyat a nagyközönség előtt, hogy a másik rasszhoz tartozókat nem csupán izolálni, de megsemmisíteni is szükséges.
A szégyenlős, titkolózó rasszista viszonylag új jelenség...
Mondhatnánk erre, hogy jobbak lettek az emberek, de valószínűleg nem csak erről van szó. Még a XVIII-XIX. században is természetes volt, hogy a pogromokon (vagy a tengerentúlon a lincseléseken) részt vett a falu, illetve kisváros apraja-nagyja. A bántalmazások, kínzások és gyilkosságok a tömeg szeme láttára, mi több pszichikai bűnsegédként való, sőt netán tevőleges fizikai részvétele mellett zajlottak. Miért lehetett ez így? Pár száz évvel ezelőtt talán rosszabbak voltak az emberek? Nem rosszabbak, de mások. A halál, valamint az ölés teljesen megszokott dolog volt számukra. Maguk vágták el a csirkék, a disznók vagy szarvasmarhák torkát. Gyakran vadásztak. A nyilvános kivégzések pedig a dolgos hétköznapok után önfeledt szórakozást jelentettek kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A kínzás bevett dolog volt a jogrendszerben. Az átlagember bármikor kerülhetett olyan szituációba, hogy gyilkolnia kelljen. Nem volt még hivatásos katonaság. A hadsereget kényszersorozással töltötték fel, az újoncokat pedig brutális kiképzéssel nevelték rá az ölésre. Nem kívánt terhesség esetén nem mehetett senki hivatalos abortuszra. Így aztán a legtöbbször születés után megfojtotta és elásta a csecsemőt. Ha pedig egy idős ember terhére volt a családjának, akkor (mivel öregek otthona sem volt) egyszer csak - hogy-hogy nem - leesett a padlásról, vagy a párna az arcára csúszott. Kórboncnok sem volt, aki az idegenkezűséget megállapíthatta volna.
Ilyenképpen szocializálódott emberek miért ne hitték volna el, hogy a más bőrszínűek nem is emberek, vagy legalábbis nem úgy emberek, mint mi. Miért ne hitték volna el, amikor olyan kiváló elmék támasztották ezt alá, mint Georges Louis Leclerc, Buffon grófja, a híres természettudós. Ő úgy vélte - a monogenezis híveként - miszerint "az első emberpár, Ádám és Éva utódai differenciálódtak, az eredeti fehér ember-típus elkorcsosulásával." (Szociológiai lexikon. Corvina. 1999. 152. o.) A felvilágosodás emblematikus figurája, a szabadgondolkodó Voltaire egyenesen a poligenezis hívei közé tartozott, akik "a különböző fajok külön-külön való teremtésében hisznek, és nem fogadják el a Genezis-történetet." (Uo.) A rasszista szónak a XX. század első feléig nem is igen volt pejoratív, illetve politikai jelentése. A magyar nyelvben francia eredetűként számon tartott kifejezés eredetileg annyit jelentett, hogy "a fajok keletkezésével foglalkozó kutató, tudós." (Idegen szavak és kifejezések szótára. Akadémiai Kiadó. Kossuth Könyvkiadó 1983. 711.o.) Igazából a francia nyelvben is csak 1930 körül jelent meg ez a szó. Maga a rassz először semleges botanikai, majd zoológiai szakkifejezés volt. "Az emberre vonatkoztatva gyakran a nemzetség (lignée) szinonimája..." (Szociológiai lexikon, uo.)
Aztán ez megváltozott. Hogy még az előítéletes átlagemberek sem helyeslik már feltétlenül a nyílt, látható pogromot, azzal pont a nácik szembesültek. "A tegnap délután és este folyamán nagy, kíváncsi tömegek hömpölyögtek az utcákon, akik komolyan és némán nézték a pusztítások színhelyét, és az embernek az az érzése volt, hogy itt egy egész nép szégyelli magát." - jelentette az 1938-as Kristályéjszakáról a berlini magyar követség ügyvivője. (Karsai László: Holokauszt. Pannonica Kiadó. 2001. 53. o.) Így aztán, kénytelenek voltak titokban gyilkolni. "A holokauszt lényegéhez tartozott a titok, a megtévesztés, európai méretekben. Ami nem volt titok, az a deportálás ténye. Amit viszont mindenáron megpróbáltak titokban tartani, az a célállomás és a deportálás célja volt. [...] Feljegyezték, hogy egy német nő tévedésből került a treblinkai táborba. Wehrmacht-tiszt felesége volt, valahol Nyugat-Európában gyerekével együtt véletlenül szállt fel a Treblinkába tartó vonatra. Az SS-őrök tudták, hogy tévedésről volt szó, mégis megölték a nőt és gyermekét, hogy a tábor titkát megőrizzék." (Uo. 114-115.o.)
A Holokauszt elkonspirálása, titokban tartása, illetve később a Holokauszt-tagadás ugyanazon folyamat állomásai. Annak jelei, hogy maguk a hóhérok és apologétáik is úgy érezték: ez nem olyan dolog, ami a saját közösségük felé vállalható, védhető lenne. Azzal, hogy valaki tagadja a tömeggyilkosságot, a maga torz módján szégyelli azt. Hisz amire büszke lehet az ember, azt miért kéne letagadnia? A jelenkor rasszistája ugyanígy alakoskodni kénytelen. Mondandóját lekódolni, burkolni, kétértelművé tenni. Ez a helyzet a munkahelyi rasszista diszkriminációval is. Évszázadokon át természetes volt a szegregáció, az izoláció, hogy bizonyos fajhoz, kaszthoz vagy réteghez tartozó emberek egyáltalán nem, vagy csak korlátozott számban tölthettek be egyes státuszokat. Ma viszont ez alapján a civilizációnkban senkit nem lehet elutasítani. Nem mintha ez komoly akadály lenne. Lehet hozni bármilyen törvényt: ha valaki nem akar egy konkrét állásban egy bizonyos identitáshoz tartozó jelentkezőt felvenni, úgyis talál ürügyet a visszautasításra. Ürügy pedig mindig van. "Úgy érzem, a jelölt nem elég szimpatikus, nem elég meggyőző, nem tud majd beilleszkedni a kollektívába." Ez pedig teljesen legitim indok. Ugyan ki fogja bebizonyítani, hogy nem ez, hanem az illető származása volt az igazi ok?
Lehet-e a diszkrimináció pozitív?
Lehet mondani, hogy ez hathatós érv a pozitív diszkrimináció mellett. Tehát, hogy eleve kvótákkal szabályozzák: egy adott humán létszámkeret hány százalékát kell kisebbségi pályázókkal feltölteni. Csak hát ugyan miként lehet egy teljes egészében magántőkéből üzemelő cégnek parancsba adni, milyen legyen a színek, illetve a nemek aránya? Még a közszektorban is vet fel dilemmákat az ilyesmi. Például: hogy nem fordított rasszizmus-e, hogy azt az embert, akit tegnap még azért nem vettek fel, mert cigány, ma meg pont azért veszik fel, mert roma? Jóra vezet-e a kivételezés? Függetlenül attól, hogy valakivel épp a kárára vagy javára kivételeznek. Egy magánvállalat tulajdonoskörét elvileg nem a származás érdekli, hanem az, hogy ki a legjobb. Persze ez így nem igaz. Egy piaci befektető nagyon is mérlegeli a rasszista, előítéletes szempontokat. Nem azért, mert ő feltétlenül rasszista lenne. De ha tudja, hogy a vásárló-, illetve nézőközönsége jelentős részben osztja a rasszista előítéleteket, akkor ezt kénytelen figyelembe venni. Nem fog felvenni egy boltba, autókereskedésbe romát, nem fog cigány származású emberrel reklámoztatni, értékesíteni termékeket, ha tudja, hogy az átlagemberek jelentős hányada nem vásárolna cigánytól, továbbá nem is szeretne vele dolgozni. Meg aztán ugyan mit ér a pozitív diszkrimináció, ha a kedvezményezett réteg jelentős része semmiféle képesítéssel nem rendelkezik? Manapság már lassan a takarítást is OKJ-s papírhoz kötik. (A roma származásúak lesújtó képzettségi mutatóit jól ismerjük.)
A cigányság állapotát időnként párhuzamba állítják a zsidóság 70-80 évvel korábbi helyzetével. Pedig a különbség nem is lehetne szembeötlőbb. Mindkét kisebbséget üldözték a múltban, illetve rasszizmus sújtja a jelenben, ez nem vitás. De a zsidó származású emberekkel szembeni legfőbb vád az volt, hogy túlképzettek, nagyon is ambiciózusak, így elfoglalják a legjobb állásokat a többség elől. A romákat pont ellenkezőleg, azzal támadják, (méghozzá legtöbbször rasszista módon, általánosító jelleggel, nem differenciálva köztük) hogy képzetlenek, nem akarnak tanulni, nem szeretnek dolgozni, segélyből, illetve bűnözésből akarnak megélni. A zsidóság még gettóba zártan is nagyrészt önfenntartó volt, nem szorult rá a korabeli feudális állam segélyezésére (arról nem is beszélve, hogy akkor nem is volt állami szociális háló) és az asszimilációval óriási sikertörténeteket tudott produkálni. A cigányságnál épp fordítva. A modernizációval elvesztette korábbi viszonylagos, premodern, "félnomád" önállóságát, elkülönültségét, függővé vált az államtól. Először, mint foglalkoztatótól, aztán pedig, mint segélyezőtől. A zsidó és sváb eredetű polgárságtól, a többségi középosztálytól hiába vették el földjét, gyárát, vagyonát, a nemzedékek alatt felhalmozódott szakértelem, a humán és kapcsolati tőke megmaradt. A cigányságnál ez a tőkefelhalmozás nem tudott komoly nagyságrendben végbemenni, nem alakult ki jelentős értelmiség, széles középosztály.
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Milyen a munkahelyi rasszizmus?
2. oldal - Mázlis és peches diszkrimináltak: az egyik rejtőzködhet, a másik nem
Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók