kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Tíz százalékkal bővítette létszámát a hazai EY

Több mint hatvan új munkatárs csatlakozott a magyarországi EY-hez a nyár folyamán, amely tíz százalékot meghaladó létszámemelkedést jelent. A nemzetközi üzleti tanácsadó és könyvvizsgáló cég világszinten is folyamatosan bővül, az elmúlt egy évben 15 ezerrel nőtt a cég magasan képzett szakembereinek száma – áll a cég szerdai közleményében.

„Célunk, hogy még tovább erősítsük piaci szerepünket nemzetközi és hazai szinten egyaránt. Ennek megfelelően vállalati stratégiánk része, hogy olyan tehetséges fiatal szakértőket találjunk a munkaerőpiacon és neveljünk ki a cégen belül, akik hatékonyan segítik ügyfeleinket abban, hogy fenntartható módon növekedjenek, egyúttal pedig hozzájárulnak a helyi közösségek fejlődéséhez is” – mondta Debreczeni Dóra, az EY HR-igazgatója. Az EY korábban Ernst and Young néven volt ismert.

A nemzetközi üzleti tanácsadó és könyvvizsgáló céghez összesen 66 új munkatárs csatlakozott a nyár folyamán, amely több mint tíz százalékos emelkedést jelent. A növekedésnek köszönhetően a vállalat mind a négy üzletága tovább bővült. Az EY-nál dolgozó szakemberek száma így már megközelíti a hatszázat Magyarországon.

A cég nemzetközi szinten is folyamatosan növekszik, az elmúlt egy évben 15 ezren csatlakoztak a vállalathoz. Globálisan ma már 190 ezren dolgoznak az EY több mint 700 irodájában. A növekedést jelzi, hogy a július 1-jén kezdődő pénzügyi évtől világszinten 676 új partnert neveztek ki a cégnél.


2020-ig kilencvenezer új gyakornoki hely



A bővítési stratégia részeként a cég idén júniusban csatlakozott az európai fiatalkori munkanélküliség visszaszorítását célzó Alliance for YOUth programhoz. Ennek keretében 2020-ig 90 ezer új gyakornoki és szakmai gyakorlati hely létrehozását tervezi Európában és ezen belül Magyarországon – írták közleményükben.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk