kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Új területi vezető a Philipsnél

A Philips Magyarország új területi vezetője, John Ford hivatalosan 2014. augusztus 25-től tölti be pozícióját a vállalatnál, közölte a cég csütörtökön.

John Ford
A Philips Magyarország területi vezetői pozícióját augusztus 25. óta John Ford tölti be.

A negyvenhárom éves angliai származású vezető az új kinevezéssel együtt a régi munkaköréhez tartozó feladatokat is ellátja majd, azaz továbbra is marad a Philips közép- és kelet-európai régiójának IT vezetője.

Ford az Oxfordon végzett, több nyelvet is beszél és 2006 óta budapesti lakosként tekinthetünk rá. Sokrétű tapasztalatot hozott magával, melyet több nagy multinacionális vállalatnál (úgy mint Vodafone, SABMiller, Cadbury/Kraft, Capgemini, Syngenta és KPMG) kereskedelmi vezetőként és tanácsadóként szerzett az IT, sales, szolgáltatás és logisztika területéről.

John Ford a posztot elődjétől, Tim Semanchicktól veszi át, aki Észak-Amerikában folytatja munkáját a Philipsnél.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Márkus Gergely a Mastercard új magyarországi és szlovéniai igazgatója

Keddtől Márkus Gergely a Mastercard magyar és a szlovén piacainak stratégiai és operatív irányításáért felelős igazgatója - közölte a... Teljes cikk

Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti... Teljes cikk

Házon belülről nevezte ki új vezetőjét a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új... Teljes cikk