Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Közlekedési Egyeztető Fórum alakult szakszervezeti és politikai résztvevőkkel

Közlekedési Egyeztető Fórum elnevezéssel szakszervezeti-politikai platform alakult csütörtökön Budapesten – közölte a fórum szervezője, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége (KSZOSZ) közleményben az MTI-vel. Az LMP támogatásáról biztosította a fórum megindítását.

A tájékoztatás szerint az első ülésre a Fidesz kivételével minden demokratikus parlamenti párt elfogadta a szakszervezet meghívását.

Közölték, a rendhagyó fórum célja, hogy minden eddiginél nagyobb erővel hívják fel a kormány és a közvélemény figyelmét a közlekedéssel összefüggő, régóta halogatott és elhallgatott szakmai, valamint munkahelyi problémákra.

A közlemény szerint cél volt az is, hogy elkezdődjön egy komoly, széleskörű szakmai egyeztetési folyamat, melyben mindenki a saját lehetőségeihez képest segítheti a közlekedési problémák megoldását.

Azt írták, a házigazda szakszervezet tagjai leszögezték, minden lehetséges eszközzel, a nyomásgyakorlás többféle formáját is latba vetve fogják követelni a kormánytól: tartsa be az ígéretét, s a közlekedést érintő változtatások előkészítésébe vonja be a szakszervezeteket.

A közlemény szerint a DK, az LMP és az MSZP küldöttei különösen hasznosnak ítélték az egyeztetésnek ezt a formáját. A KSZOSZ-nél úgy döntöttek, közvetlenül a politikusoktól kérnek segítséget, hogy szakmai követeléseik eljussanak a döntéshozókhoz, ha már a kormány nem áll velük szóba – idézte a közleményben Nemes Gábor szakszervezeti elnök szavait.

A tájékoztatás szerint az alakuló ülésen napirendre kerültek a Volánbusz társaságok problémái és jelezték azt is, várhatóan sorra veszik majd a vasúti, a teherfuvarozás és a városi közlekedés aktuális kérdéseit is.

Az LMP közleményt adott ki, ebben támogatásáról biztosította az egyeztető fórum megindítását és azt írták: a közlekedés stratégiai ágazat, melynek megfelelő szakmai megközelítések mentén történő fejlesztése nemzeti érdek.

A Schmuck Erzsébet képviselő és Keresztes László Lóránt, a párt közlekedéspolitikai szakszóvivője által kiadott közleményben egyebek mellett azt írták, céljuk az ágazat dolgozói, és a hazai szakemberek által képviselt tudásnak teret engedni a Parlamentben és az önkormányzatokban.

A célok közé sorolták azt is, hogy a buszközlekedés szolgáltatása bővüljön, a közlekedési ágazatok közötti teljes átjárhatóság megvalósulhasson, a közösségi közlekedés olcsóbb legyen, az ágazatban dolgozók érdekei pedig ne sérülhessenek.

A közlekedés területén meg kell fogalmazni azokat a szakmai minimumokat, amelyek betartása érdekében akár nyomásgyakorlás eszközével is élni kell, ha a kormányzat nem tekinti partnernek az ágazati szereplőket – írták.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk