kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Mentorprogrammal segít öt kreatívipari vállalkozást a Design Terminál

Öt kreatívipari vállalkozás vesz részt a Design Terminál most indult mentorprogramjában, amelynek célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások szabadalmi jogi, üzletfejlesztési és márkaépítési területen is felkészülten lépjenek a nemzetközi piacra – közölte a Design Terminál.

Ács Zoltán, a Design Terminál inkubációs programjának vezetője az MTI-nek elmondta: a program abban segít, hogy ezek a csapatok "ne vérezzenek" el azokon a piacokon, ahol már évtizedek óta erős a verseny, és jól összerakott csapatként, ügyesen pozícionált márkaként, a szükséges sales, jogi és iparjogvédelmi segítséggel felvértezve lépjenek nemzetközi szintre.

A vezető szerint sok kreatívipari cégnél bár jó a termék, amelyet egy-egy nemzetközi kiállításon, vásáron be is mutatnak, ám hiányzik a versenyképes menedzsmentképesség. Ebben segíthet a kiválasztott cégeknek a mentorprogram – hangsúlyozta Ács Zoltán, aki azt is elmondta, hogy ez az első ilyen kezdeményezésük, és ezután újabbakat is terveznek.

A zsűri a The Fourt (divatmárka), az Anna Daubnert (divatmárka), a Plié by Atelier-t (hajtogatható bútor), a Position Collective-ot (bútor) és a Hard Body Hanget (street workout eszközök) találta érdemesnek a mentorprogramban való részvételre.

A közlemény szerint a Design Terminál felhívására összesen 54 pályázat érkezett be, amelyből az első zsűrizést követően 14 vállalkozást juttatott tovább a szakmai stáb a második fordulóba, ahol már személyesen prezentálhattak és válaszolhattak a zsűri – vagyis a mentorok – kérdéseire.

A kiválasztás szempontjai voltak, hogy az adott vállalkozás termékei mennyire skálázhatóak, milyen vízióik vannak a márka jövőjét illetően, valamint a zsűri azokat a koncepciókat részesítette előnyben, amelyek innovatívak, valamilyen szempontból új utakon járnak vagy egy fontos problémát oldanak meg.

A szakmai stáb tagjai többek között Ács Zoltán, Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletfejlesztési igazgatója, Batta Barnabás és Misetics Mátyás, a Mitte Communications stratégiai, illetve kreatív igazgatója, valamint Nemes Attila, a Kitchen Budapest társalapítója is.

Az elkövetkező időszakban a mentorok felmérik a csapatokat és azt, hogy milyen területen van leginkább szükségük mentorálásra, majd a közösen meghatározott célok mentén elindul a fél éves munkafolyamat.

A mentorprogram mellett a Design Terminál ingyenes konzultációs programmal is segíti a kreatívipari szereplőket, a befektetők számára pedig iparági elemzésekkel népszerűsíti a magyar kreatív vállalkozásokat – áll a közleményben.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk