Megjelent: 10 éve

Ha nem megy semmi, menj el coachnak!

Ismersz még valakit, aki nem coach a környezetedben? Lehet, hogy ő is hamarosan coach lesz, és ez így van jól! Így van jól? - teszi fel a kérdést a HR Blog oldalán Malchiner Maximilian Péter, a You are more! blog szerzője.

Pár évvel ezelőtt az egyik magyar Nr.1 coaching iskola vezetőjével beszélgettem, kérdeztem, hogy nem lenne-e célszerű a képzés előtt egy tehetségfelmérés alá vetni a jelölteket. Nem tetszett neki az ötlet. Majd megkérdeztem tőle, hogy a több száz kiképzett coachból hányan lettek sikeresek? Nem sokáig gondolkozott:
"Nem tudom, de nem sokan" ~- mondta.
"Hát akkor? Nem lenne mégis fontos egy előválogatás?"
"Nem! Nincsenek megfogható elemek ebben a sikerben" - válaszolta.

Szeretném itt leszögezni, hogy tapasztalataim alapján ez a beszélgetés bármelyik kontinensen vagy országban ugyanígy zajlott volna. A coach képzésből származó bevételek több milliárd dolláros piacot képeznek világszerte.

A Lifelong Learning, vagyis az életünk végéig tartó tanulás korszakát éljük. Ebbe belefér a coach - és most itt vagyok bajban - szakmájának(?), hivatásának(?), tudományának(?), technikájának(?) az eltanulása is.


Mi is ez tulajdonképpen?!?



Egy gépészmérnöknél, egy színésznél, egy orvosnál ez nem kérdés. De egy coach? Mit csinál, és mit kell tudjon egyáltalán? Talán érdemes ezen elgondolkozni, mivel minden különösebb bekerülési küszöb nélkül bárki lehet coach. Csak fizetnie kell. Kiknek? Azoknak, akik úgy érzik, hogy alkalmasak arra, hogy bárkiből coachokat képezzenek.

Ez az üzlet nyerő oldala. A képzés! A másik oldalon ülnek a majdani nyertesek vagy vesztesek. Még nem tudni, de az biztos, hogy a képzés után ők mind óriási lelkesedéssel és komolysággal látnak neki coacholni! Nem lehetne ezt úgy csinálni, mint az ügyvédeknél? Ők évekig csak ügyvédjelöltként tüntethetik fel magukat, még ha summa cum laude végeztek, akkor is.

Hány olyan komolyan vehető szakmát ismersz a világon, ahol legalább egy orvosi alkalmasságnak ne kellene megfelelni? Főleg akkor, ha
  • ezzel a szakmával relatíve sok pénzt lehet keresni: gondoljunk csak bele, egy óra coachingért körülbelül 20-100 ezer forint között. Melyik orvos keres ennyit (legálisan)?
  • más emberek életét érintő kérdésekkel kell foglalkozni.

    Adva van tehát egy divatszakma, ahol nagyon alacsony a belépési küszöb, sok pénzt lehet vele keresni (ha valaki el tudja adni magát), és nehéz rövid távon megmondani, hogy valaki valóban jól vagy rosszul csinálja-e a mesterségét.

    A kezdő coachot a látszólagos siker elkápráztatja. Nincsen olyan coachee a világon, aki az első coaching ülését ne találná szupernek. Hiszen meghallgatta valaki. Sőt, jó esetben végighallgatta, és ez ritkán történik meg manapság.

    HEURÉKA! Tehát HALLGATNI és MEGHALLANI kell tudni! Vagyis türelemmel lenni és őszinte, aktív figyelemmel kísérni az ügyfelet. Ezek szerint van mégis legalább két szükséges képesség, amit azonosítottunk.

    Induljunk ki abból, hogy a coach jó. Mitől lesz jó? Attól, hogy tud figyelni, az elmondottakat értelmezni, elemezni, észrevenni finom rezdüléseket, az ügyfelet a fókuszon tartani, következményeket végiggondolni, a sorok között olvasni, motiválni, visszajelezni, esetenként provokálni, vagy akár "fájdalmat okozni", hogy csak a legfontosabbakat soroljam.

    Nos, ha ezeket nézzük, akkor ezek már nem is képességek, hanem tehetségek! Tehetségek, melyek az empátia és a rendszerszerű gondolkozás tájékán vannak elrejtve. Viselkedésjellemzők, melyekkel természetes módon kell rendelkeznie a coachnak ahhoz, hogy ne kelljen egy mesterkélt maszkot felvennie a munkájához. Ahhoz, hogy hiteles legyen!

    Hát akkor mégis lenne mérhetőség abban, hogy jó vagy rossz coach lesz-e valaki? Szerintem igen!

    2011 óta képzek tovább már végzett és több éve gyakorló professzionális coachokat, sokszor HR-eseket, a személyiségdiagnosztika különböző területein. Egy hosszú évek alatt kialakult nemzetközi benchmark alapján a bizonyítható gyakorlatuk ellenére is csak azokat vesszük fel az Innermetrix képzésbe, akik ezt a tehetségekre és viselkedésjellemzőkre épülő benchmarkot megütik. Ez a nemzetközi tapasztalat juttatott el odáig, hogy ma kimondhatom, igenis vannak mérhető és bizonyítható kritériumai annak, hogy érdemes-e egyáltalán elvégezni a drága tanfolyamot vagy sem. Persze egy ilyen előszűrésben a coachképző intézetek tulajdonosai nem érdekeltek sehol a világon.

    Figyelem! Itt nem a "Coaching as management style" típusú, közép- vagy felsővezetői továbbképzésekre gondolok, azoknak mindenképpen megvan a létjogosultságuk, hanem a professzionális coachképzésre. Sajnos ez a kettő általában párhuzamosan történik.

    Számos vezető hozza szóba ezt a témát nekem. Idegesíti őket, hogy rengeteg ember került a piacra, akinek a tehetsége nincsen beazonosítva, az önismerete alacsony vagy hiányos, a képzésük színvonala is sokszor kérdéses. Mivel nem rendelkeznek alapvető marketingismeretekkel sem a bizalmi szolgáltatások értékesítése terén, a sikertelenség borítékolva van. A tanácsadás értékesítése nehéz dolog. Az eladó és az áru is ugyanaz a személy! Az elmúlt években rengeteg szomorú példát láttam erre.

    Arról, hogy bárkiből lehet coach, ma megértően gondolkozom. Hogy miért, azt egy példán keresztül szeretném bemutatni. A nyolcvanas-kilencvenes években a színészmesterség volt hasonlóan áhított divatszakma. Akkor az volt az idealista menekülés a szocialista realitás elől. Ma sokan a reális munkanélküliség elől menekülnek az idealista coachingszakmába.

    Akkor általában 1200 fiatal jelentkezett évente a Színművészeti Főiskolára, de átlagban csak 25-öt vettek fel ebből egy több hónapos nagyon megpróbáló felvételi folyamat végén. Ma mindenki lehet coach.

    Azóta az a sok, magát előzőleg színésznek álmodó fiatal rendes, tisztességes, az irodalmat és a kultúrát egész életén át kedvelő és művelő, gyermekeit ennek szellemében nevelő felnőtté vált. Különböző szakmákban dolgoznak, amelyben remélhetőleg megtalálták magukat és a boldogságukat is.

    Az egyetlen dolog, ami bosszant, és talán nem vagyok ezzel egyedül, hogy sokan vannak, akikből hiányzik az alázat, az alázat azzal a FELELŐSÉGGEL szemben, melyet a coach munkája megkövetel. Lehet, hogy ez nem egy klasszikus értelemben vett szakma, vagy egy jól definiálható hivatás, de a felelősség óriási! Vannak olyan háttérelemei is az igényes coachingnak, melyek nemhogy egy pár hónapos, de egy többéves képzés során sem tanulhatóak el. Ilyen például a széleskörű műveltség és a spirituális érettség megléte. A technokrata szellemiség és hozzáállás megöli a coaching viszony lelkét.

    Én őszintén azt remélem, hogy a számos coach jelenléte a társadalomban elvezethet akár odáig is, hogy egy jobb világot fogunk magunk körül tapasztalni. Több lesz a figyelő és megértő ember. És akkor már megérte mindenkinek!

    Ha valakinek ez mégsem lenne elég, és komolyak a karrierszándékai ezen a területen, akkor javaslom, hogy a találgatás helyett menjen biztosra, és méresse fel a képességeit, úgy is mint jövendő coach és úgy is mint jövendőbeli egyéni vállalkozó! Ennek a kettőnek az összhatásán fog múlni a sikere.

    Ennek fényében ha megy, ha nem, mindenki tanuljon meg "coachingul", de coachnak véleményem szerint csak az nevezze magát, aki ebből valóban meg tud élni, és élő referenciákat tud felmutatni!

    Malchiner Maximilian Péter - You are more!
    HR Blog
    • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

    Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

    Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

    Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk

    Így lehet sikeres a karrierváltás 40-en túl

    Mely lépések kulcsfontosságúak ahhoz, hogy aki középkorúként karrierváltásra adja a fejét egy biztosan kifizetődő új irányt válasszon? A... Teljes cikk