Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Kevesebb az exportképes kkv-k száma a statisztikában kimutatottnál

A valóban exportképes kis- és közepes vállalkozások (kkv) száma kevesebb a hivatalos statisztikában szereplőknél, az Oroszország elleni embargó inkább közvetetten érinti az ebbe a körbe tartozó vállalkozásokat – egyebek mellett erről volt szó az Export Kooperáció keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.

A hivatalos statisztika szerint az a kkv minősül exportképesnek, amelyik már néhány éve működik és az árbevétele százmilliós nagyságrendű. Ebből mintegy 4 ezer van Magyarországon, de a valóban exportképes kkv-k száma ettől kevesebb, mivel az előbbi mutatók mellett szükséges a megfelelő menedzsment is, amelynek a minőségére nincs adat – mondta Gyulácz Németh Iván, az M27 finanszírozási tanácsadó cégvezetője.

A valóban exportképes cégek szűkebb körébe elsősorban az IT-, az autóipari, a gépipari, az élelmiszeripai és a biotechnológiai cégek tartoznak.

Arra a felvetésre, hogy a kormány 12 ezer exportképes kkv-t akar látni, Kovács Viktor, a Budapest Bank vállalati hitelezéssel foglalkozó csoportjának vezetője elmondta, hogy a növekedési hitelprogram mellett, azzal azonos feltételekkel, létezik egy kevésbé propagált konstrukció, az export refinanszírozás is. Ezt a hitelt is a Magyar Nemzeti Bank biztosítja a kereskedelmi bankoknak.

A résztvevők az oroszországi embargóról elmondták, közvetlenül nem nagyon érzékelhető hatása, a 60-90 napos fizetési határidő miatt később lehet mérleget vonni. Hasonlóan a közvetett hatások estében, amikor egy magyar kkv más országbeli cégen keresztül szállít Oroszországba. Ebben az esetben is csak később, sokszor egy év múlva érzékelhető, hogy fizetett-e valóban az orosz megrendelő.

Az embargó ugyanakkor átrendezheti a piacokat: ha például egy uniós cég helyét egy szerb vágóhíd veszi át az orosz piacon, akkor az általa szállított hús hiányozni fog a belső piacról, és ekkor már lehetőséghez juthatnak a környező országok cégei is Szerbiában.

Az Export Kooperációt jogi forma nélküli szervezetként 2011-ben hozta létre négy szervezet, például tanácsadó cég, bank és ügyvédi iroda. A szervezet a cégeknek abban segít, hogy exportáló társasággá váljanak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk