kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Matolcsy megmondta, mekkora törlesztőt vállalhat

Január elsejétől csak a bejelentett jövedelmünkkel arányos törlesztőrészlettel vehetünk fel hitelt Matolcsy György jegybankelnök rendelete szerint. Így meglehetősen bonyolódik azoknak a lakáshitel-igénylőknek a helyzete, akik minimálbérre vannak bejelentve, de még zsebbe is fizetik őket – írja a HVG Online.

Matolcsy György kiadta a rendeletet, amellyel szabályozza, hogy 2015 január 1-től csak akkora hitelt, kölcsönt vehetünk fel, amelynek törlesztőrészlete arányos a jövedelmünkkel. Azt is megszabták, hogy a hitelfelvételhez mekkora önerővel kell rendelkeznünk ingatlan, illetve gépjárművásárláskor.

A jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) az ügyfél havi adósságszolgálata és az igazolt havi nettó jövedelmének hányadosa lesz (adóstársak esetén összeszámítják a jövedelmeket). Az adósságszolgálatba az összes, más bankkal szembeni adósságot is bele fogják érteni, erről nyilatkozni is kell és ellenőrizni is fogják.

Amennyiben az ügyfél, illetve adóstársak esetén az ügyfelek összesített igazolt havi nettó jövedelme alacsonyabb, mint négyszázezer forint, a JTM nem haladhatja meg
  • forinthitel esetén az 50 százalékot,
  • euróhitel, euróalapú hitel nyújtása esetén a 25 százalékot,
  • más pénznemben meghatározott devizahitel esetén a 10 százalékot.

    Amennyiben megvan a négyszázezer forintos havi jövedelem, a JTM nem haladhatja meg
  • forinthitel esetén a 60 százalékot,
  • euróhitel, euróalapú hitel esetén a 30 százalékot,
  • más devizahitel esetén a 15 százalékot.


    A hitelösszeget is korlátozzák



    Forinthiteleknél a hitelösszeg nem haladhatja majd meg az ingatlan forgalmi értékének 80 százalékát, pénzügyi lízingnél 85 százalékát. Vagyis 20, illetve 15 százalékos önerőre mindenképp szükségünk lesz. Gépjárművásárlásnál csak a a gépjármű piaci értékének 75 százalékát, pénzügyi lízing esetén 80 százalékát kaphatjuk.

    Az euróalapú hiteleknél és euróhiteleknél már 50 százalékos önerő kell, és csak az ingatlan forgalmi értékének 50 százalékát, pénzügyi lízingnél elég 45 százalékos önerő, és megkapjuk az ingatlan értékének 55 százalékát. Gépjárművásárlásnál a hitel nem haladhatja meg a gépjármű piaci értékének 45 százalékát, pénzügyi lízing esetén 50 százalékát.

    Ha más devizáról van szó, a hitel összege nem haladhatja meg az ingatlan forgalmi értékének 35 százalékát, pénzügyi lízingnél 40 százalékát. Ez gépjárművásárlásnál hitel esetén 30 százalék, pénzügyi lízing esetén 35 százalék.


    Kétszázezret szabadon felvehet bárki



    A rendeletet nem kell alkalmazni, vagyis nem kell megnézni az ügyfél jövedelmét, ha csak kétszázezer forintot meg nem haladó összegű hitelt vesz fel, és más hiteltartozással nem rendelkezik, emellett a meglévő deviza-, devizaalapú vagy forinthitel átütemezésére sem, ha az eredeti tartozás összege nem növekszik, illetve új hitel felvételére, ha a fizetőképesség helyreállítása a cél, és hitel- vagy pénzügyi lízing kiváltására sem.

    Kimaradnak a rendelet hatálya alól azok is, akik belépnek az árfolyamgátba, valamint a diákhitelesek, illetve azok is, akik hitelt örökölnek.

    HVG Online
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

    Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

    Ma rendezik a Logisztika Napját

    Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

    Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

    Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk