kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Kínában nem becsülik a tanárokat

Nem becsülik meg, nem fizetik meg a tanárokat kellőképpen Kínában, és az érintettek több mint egyharmada nem is választaná újra ezt a hivatást – derül ki egy pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.

Az egyik legnagyobb internetes cég, a Tencent a héten tartott kínai pedagógusnaphoz időzítette a felmérést, amely siralmas képet fest a tanárok helyzetéről. Az országszerte több mint 400 ezer érintett megkérdezésével készített kutatás egyebek között rámutat, hogy az oktatók kétharmada átlagosan nem keres többet havi háromezer jüannál (120 ezer forint), ami kevesebb, mint a kétkezi dolgozók vagy a szakképesítéssel nem rendelkező migráns munkások bére. A felmérés szerint minden tíz tanárból kilencen elégedetlenek fizetésükkel (az óvodaitól az egyetemi szintig).

Az alacsony bérek mellett a megkérdezettek másra is panaszkodtak: az adatok szerint 98 százalék nevezte stresszesnek a munkáját, és közülük 38 százaléknyian úgy válaszoltak, hogy "nagyon nagy stressz" alatt állnak. A tanárok pesszimizmusát fokozza az is, hogy úgy érzik, munkájukat nem ismerik el: a kutatás szerint az oktatók kétharmada nem érzi, hogy hivatása tiszteletet váltana ki a társadalom tagjai között, és csupán negyedük fogalmazott ellenkezőképp.

Arra a kérdésre, hogy választanák-e újból a tanári hivatást, a válaszolók 37 százaléka mondta azt, hogy biztosan nem, míg a bizonytalanok táborába 43 százaléknyian sorolódtak. A "talán igen" és a "biztosan igen" válaszokat ötből egy tanár választotta.

A pedagógusok napjának alkalmából Hszi Csin-ping elnök maga is elismerte, hogy léteznek a fenti gondok, és azt ígérte, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kap az oktatás területe, több forrást kap majd, és reformokat hajtanak végre. A Pekingi Tanárképző Egyetemen tett hét eleji látogatása során az elnök sürgette a pártszervezeteket és helyi kormányzatokat, hogy segítsenek a tanítást a legnagyobb tisztelettel járó foglalkozássá tenni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk