kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

Munkahelyi képzéssorozat zárult a Hankooknál

2014. júliusával lezárult az a nagyszabású munkahelyi képzéssorozat, amely a prémium gumiabroncsgyártó Hankook Tire rácalmási üzemében a fizikai és szellemi dolgozók számára indult el még 2012-ben. Hamarosan befejeződő új beruházása kapcsán pedig 950 új dolgozót vesznek fel, ezért is kiemelt a képzés szerepe.

images

images

Az összesen 146.700.150 forint értékű képzés és kurzus sorozat az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében, az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával valósult meg, 73.35 millió forint értékű állami támogatással.

A Hankook Tire jelenleg is jelentős magyarországi munkáltatónak számít, és a közeljövőben átadásra kerülő 313 millió eurós beruházása kapcsán további 950 új munkahelyet teremt, akik felvétele folyamatosan zajlik. A képzések így különösen időszerűek, hiszen ilyen jelentős létszámbővítés csak nagyszabású oktatással együtt valósítható meg.

A világ egyik vezető gumiabroncsgyártójaként a Hankook Tire folyamatosan törekszik arra, hogy fejlessze munkavállalóinak készségeit, szakmai felkészültségét és növelje alkalmazkodóképességüket. A vállalat egyetlen európai gyárában a dolgozók multinacionális környezetben végzik munkájukat, így kiemelten fontos szerepet kaptak például az olyan angol nyelvi képzések, amelyekkel a külföldi partnerekkel és partnervállalkozásokkal való mindennapos kapcsolattartás válik hatékonyabbá. A nyelvi képzéseken túl munkavédelmi, karbantartási ismeretek, az energiagazdálkodás, a számítógépes ismeretek, minőségügyi és Lean oktatások is fontos szerepet kaptak, amelyek mind hozzájárulnak a vállalat versenyképességének növeléséhez.

- Nagy öröm számomra, hogy a vállalat dolgozói kiváló eredménnyel teljesítették a képzéseket – mondta el Lee Sang Il, a Hankook Tire Magyarország ügyvezető igazgatója. - A Hankook mindig is elkötelezetten támogatta a versenyképes munkaerő képzését, ennek részeként indítunk folyamatosan egyéb képzéseket, ösztöndíjprogramokat, amelyeket évről-évre bővítünk. De gondolunk az utánpótlásra is! A közelmúltban a Hankook Értékteremtő Programunk keretén belül, hatvan diáknak tudtunk lehetőséget biztosítani arra, hogy angol nyelvi táborban vegyenek részt – tette hozzá a cég első embere.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tanár is munkavállaló!?

Employer branding, toborzás, munkáltatói márka, karrierút, megtartás, juttatások, bérbenchmark stb. Szinte már elcsépelt szavak, unalomig... Teljes cikk

Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk