Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Maradjon meg a gépkocsivezetők korkedvezményes nyugdíja

Az autóbusz-gépkocsivezetők korkedvezményes nyugdíjának megtartását kéri a szaktárcától a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége; levelüket kedden juttatták el a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkárához.

A hatályos rendelkezés szerint ez év végéig lehet korkedvezményre jogosultságot szerezni, az ezzel kapcsolatos további kormányzati elképzelések viszont nem ismertek. A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) ezért azt szorgalmazza, hogy kezdődjenek tárgyalások a szaktárca és a cégcsoport szakszervezetei között - áll a Czomba Sándor nak címzett levélben.

A Volán-társaságcsoportban mintegy 10 ezer autóbusz-gépkocsivezető dolgozik. A korkedvezményes nyugdíj körüli bizonytalanság az átlagéletkor előrehaladtával egyre több munkavállalót érint. A szövetség szerint a Volán vállalatoknál a korkedvezményes nyugdíj létjogosultságát az eddig elvégzett vizsgálatok, felmérések egyértelműen igazolták: a szakértői vizsgálatok az autóbusz-gépkocsivezetők egészségkárosodását, pszichikai túlterheltségét állapították meg.

Az ergonómiai körülmények (gépkocsivezetői fülke, vezetői ülések) korszerűsödése ellenére az egészségügyi felmérések kimutatták és felhívták a figyelmet a gépkocsivezetők egészségkárosodásának kockázati tényezőire. Felelősek az utasok biztonságáért, az 50-70 millió forint értékű járművekért, a forgalom felgyorsulása és megnövekedése pedig további koncentrált figyelmet igényel, ami felfokozott pszichikai állapotot idéz elő a gépkocsivezetőkben - olvasható a szövetség közleményében. A KMSZ szerint átmeneti megoldást jelenthet, ha a kormány meghosszabbítja a jelenlegi korkedvezményre jogosító nyugdíjrendszert.

Hozzátették: a megszerzett korkedvezményes éveken túl a korkedvezményre való jogosultságot 2007. január elsejétől a bruttó bér 13 százalékának megfelelő mértékű, úgynevezett korkedvezmény-biztosítási járulék megfizetése alapozza meg.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk