kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Bundesbank: tartós a német gazdaság fellendülése

A második negyedévben történt visszaesés ellenére tartós lesz a német gazdaság növekedése az idén a német szövetségi központi bank (Bundesbank) hétfőn kiadott havi jelentése szerint.

A április-júniusi időszakban 0,2 százalékkal csökkent a német bruttó hazai termék (GDP) az év első három hónapjához képest, a Bundesbank szerint azonban hosszabb távon nem törik meg a gazdasági növekedés trendje.

Erre utalnak a kiemelkedően jó júliusi adatok, egyebek között az, hogy a vállalkozások 100 milliárd euró értékben exportáltak, ami az eddigi legnagyobb havi érték, és az is, hogy az ipari termelés 2012 márciusa óta legnagyobb mértékben – éves szinten 2,5 százalékkal, havi összevetésben 1,9 százalékkal – bővült.

Az adatokat torzítja, hogy a nyári szabadságolások jórészt augusztusra estek, és ezért többnyire elmaradtak a gyárakban a júliusban szokásos leállások, de így is eloszlathatják a német gazdaság leállásával kapcsolatos félelmeket – áll a Bundesbank elemzésében. Tartós növekedésre utal a jó munkaerőpiaci és ingatlanpiaci helyzet, a kedvező fogyasztói hangulat és a vállalati szféra stabil pénzügyi helyzete is – tették hozzá.

Hasonló megállapításra jutott a pénzügyminisztérium is augusztusi folyamatokat áttekintő hétfői jelentésében, kiemelve, hogy a második negyedévi visszaesés átmeneti volt, és a második fél évben ugyan mérsékelt ütemben, de növekedhet a GDP, "amennyiben nem eszkalálódnak a geopolitikai kockázatok".

A tárca kimutatása szerint az adóbevételek augusztusban 7,5 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest, 20,1 milliárd eurót tettek ki. A gazdasági növekedés folytatódása mellett szól az iparvállalatok rendelésállományának bővülése is, és a foglalkoztatottság emelkedése, aminek révén a lakossági fogyasztás az export mellett a növekedés fő hajtóerejévé válik az idén.

Tavaly 0,4 százalékkal nőtt a német GDP. A legutóbbi előrejelzések szerint 2014-re a Bundesbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 1,9 százalékos, a kormány és az Európai Bizottság pedig 1,8 százalékos növekedést vár.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk