kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Leépítéseket követel az IMF Szerbiában az egyik miniszter szerint

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) azt követeli Szerbiától, hogy jövőre öt százalékkal csökkentse a közszférában dolgozók számát – mondta Kori Udovicki szerb államigazgatási miniszter a Blic című belgrádi napilapnak adott keddi interjújában.

Kifejtette: az IMF kérésének egy részét a nyugdíjba vonulásokkal megoldják.

A tárcavezető szerint a nyugdíjbiztosítási törvény módosítása miatt az év végéig a megszokottnál többen mennek nyugdíjba. "Ez a jelenlegi 2-2,5 százalékos arányt akár 3,9 százalékra is növelheti" – magyarázta, hozzátéve, hogy emellett további 25 ezer embert kell elbocsátani 2015-ben.

A 7,3 milliós Szerbia felduzzadt adminisztrációjában és a csődeljárás alatt álló vállalatokban majdnem 700 ezer közszolga dolgozik.

Az elbocsátások is részét képezik azoknak a gazdasági megszorító intézkedéseknek, amelyeket a szerb miniszterelnök a múlt héten jelentett be, és amelyek feltételét képezték az IMF-fel való hároméves készenléti hitelről szóló tárgyalások megkezdésének.

A szerb kormányfő a megszorító intézkedésektől emellett azt reméli, hogy megfékezheti a várhatóan a bruttó hazai termék (GDP) 8,3 százalékát is elérő költségvetési hiány, valamint a 70 százalékot meghaladó GDP-arányos államadósság további növekedését.

A megszorító intézkedések részeként a progresszív adózás után progresszív nyugdíjcsökkentést, valamint a fizetések mérséklését jelentette be a miniszterelnök. Gazdasági szakértők szerint viszont a tervezettnél szigorúbb csökkentésekre és legalább 100 ezer közalkalmazott elbocsátására lenne szükség.

A nyugat-balkáni államban a munkanélküliség már most is 20 százalékos.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk