kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Performansszal tiltakoztak a szatmári színészek fizetésük késése miatt

Szabadtéri performansszal tiltakoztak kedden a Szatmárnémeti Északi Színház munkatársai fizetésük késése miatt – közölte a Szatmár.ro helyi portál.

A városi önkormányzat által fenntartott román és magyar tagozattal működő intézmény alkalmazottai "Mondj nemet a koldulásra!" feliratú táblákkal a nyakukban vonultak a város új főterére, ahol a helyzetüket bemutató előadást rögtönöztek. Képeket itt láthat az akcióról.

A Harag György társulat egyik színésze bankautomatát alakított, amely elé felsorakoztak a színészek, hogy kivegyék a fizetésüket, kifizessék a számláikat, törlesszék banki részleteiket. Az automata minden esetben fityiszt mutatott nekik.

A demonstrációt annak ellenére megtartották, hogy kedden reggel Dorel Coica polgármester, Eugeniu Avram prefektus és Mircea Govor, a megyei önkormányzat alelnöke szóban biztosította a színházi dolgozókat arról, hogy a városi önkormányzat csütörtöki ülésén költségvetés-kiegészítésről fogadnak el határozatot és a következő hónapok béralapját is előteremtik.

Dorel Coica polgármester a színház nyáron leváltott igazgatóját, Sorin Orost okolta a kialakult helyzet miatt, aki – állítása szerint – az intézmény egész éves költségvetését elköltötte. A színház alkalmazottai kétségbe vonták a polgármester szavahihetőségét.

A Szatmárnémeti Északi Színház két tagozata 130 embert foglalkoztat. Az intézmény alkalmazottai kilátásba helyezték, hogy folytatják tiltakozásukat, ha a hét végén nem kapják meg augusztusi járandóságukat.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk