Megjelent: 10 éve

A versenytilalmi megállapodások jogi háttere és menete

A törvény szerint a munkavállaló munkaviszonyának tartama alatt nem tanúsíthat olyan magatartást, ami munkáltatója jogos gazdasági érdekét sérti. Ez azt jelenti, hogy amíg a munkaviszony tart, nem lehet áruló, nem dolgozhat konkurenciának, nem szállíthat adatokat, információkat.

Munkaviszony után, versenytilalmi megállapodás nélkül: Amennyiben a munkaviszony véget ért, a (volt) munkavállaló továbbra sem adhat át titkokat, információkat senkinek. Pl. nem adhat át ügyféllistákat, írásos vagy elektronikus dokumentumokat, védett technológiai információkat, nem keltheti volt munkáltatója rossz hírét.

A védendő és tilalmas információk és titkok körét a Ptk. és a Btk. jól szabályozottan nevesíti. A mellékelt „Titoktartási nyilatkozatot” minden kollégával aláíratjuk, ez azonban csak egy plusz lelki ráhatás, ha a kollégák nem írják alá, attól még ugyan úgy vonatkoznak rá a szabályok, a felsorolás csupán a jogszabályokat ismerteti meg a munkavállalóval. Magával vihet azonban tapasztalatot, nem védett eljárásrendet, ismeretségeket, kapcsolatokat.

Nem viheti el az összegyűjtött névjegykártyákat, de a Facebook ismerőseit igen. Nem vihet el pl. technológiai leírást, mondjuk egy program dokumentációját, de elviheti a fejében a program működési elvét, és a dokumentációt elkészítheti újra, máshol létrehozhat valami hasonlót, de nem hozhatja létre ugyan azt.


A versenytilalmi megállapodásról általában



A versenytilalmi megállapodást az Mt. szabályozza. Célja: a munkavállalót munkaviszonya megszűnése után a volt munkáltatója - gazdasági érdekeinek védelme érdekében- elhelyezkedésében korlátozza.


Alapelvek



1. a korlátozás a munkáltató gazdasági érdekeivel legyen arányos (pl. a takarítónőre ne vonatkozzék)

2. a korlátozás a munkavállaló számára ne legyen aránytalanul sérelmes (pl. ne tiltsuk el 10 évre a bárhol való elhelyezkedéstől)


A versenytilalmi megállapodásról részletesen



Mint a neve is mutatja, ez egy megállapodás, azaz a két fél (munkaadó és munkavállaló) egybehangzó akaratnyilatkozata. A versenytilalmi megállapodás megkötése lehet a munkaviszony létesítésének feltétele, de nem lehet feltétele egy már meglévő és változatlan munkaviszony fenntartásának.

  • „Csak akkor kötünk munkaszerződést, ha aláírod a versenytilalmit”
  • „Csak akkor léptetünk elő, ha aláírod”
  • „Ha nem írod alá, ki vagy rúgva”.

    A versenytilalmi megállapodást az Mt. 228. §-a szabályozza. A versenytilalmi megállapodás lényege, hogy annak alapján a munkaadó a munkaviszony megszűnésekor pénzt fizet a munkavállalónak, aki ezért az abban foglalat ideig köteles tartózkodni a megállapodásban leírt cégnél vagy munkakörben való újbóli elhelyezkedéstől. Amennyiben e kötelezettségét a volt munkavállaló megszegi, alaphelyzetben a versenytilalmi megállapodásban rögzített és megkapott összeg kétszeresét köteles a munkáltatójának megfizetni.

    A versenytilalmi megállapodásban foglalt korlátozás nem lehet aránytalan, és nem lehetetleníti el a munkavállalót.

  • „Nem dolgozhatsz értékesítőként!”
  • „Nem dolgozhatsz Magyarországon!”
  • „Nem dolgozhatsz iskolaszövetkezetnek értékesítőként!”


    A korlátozás mértéke



    A versenytilalmi megállapodásban a munkavállaló elhelyezkedését maximum 2 évig lehet korlátozni.


    A versenytilalmi megállapodás ára



    A munkáltató a versenytilalmi megállapodásért cserébe ellenértéket köteles fizetni. A korlátozás mértékének és az ellenérték meghatározásánál figyelembe kell venni a munkavállaló képzettségét és gyakorlatát.
    A törvényben megszabott minimum a korlátozással érintett időtartamra eső alapbér 1/3-a.

    Tehát:
     1 év korlátozás esetén 4 havi
     2 év korlátozás esetén 8 havi alapbér
    Ennél kevesebb összeg nem fizethető.

    A versenytilalmi megállapodás ellenértékét a munkaviszony megszűnésekor egy összegben kell a munkavállaló számára kifizetni.
    Rossz megoldások, melyekre bírósági ítéletek tucatjai vannak

    Havonta a bér egy bizonyos részét, vagy valamilyen juttatást (kajajegyet) ilyen jogcímen adja a munkaadó.

  • A korlátozás nem arányos a díjazással.
  • A korlátozás túlzó.
  • A versenytilalmi megállapodás praktikus menete

    1. A munkaviszony létesítésekor feltételül szabjuk, vagy közben felajánljuk a versenytilalmi megállapodás megkötését.
    2. Megkötjük a versenytilalmi megállapodást.
    3. A munkaviszony végén a munkavállalónak kifizetjük a megállapodásban rögzített mértékkel és az aktuális munkabérével számított összeget.
    4. Ha a munkavállaló megszegi, akkor felszólítjuk, hogy a megkapott összeg kétszeresét fizesse be, az esetlegesen ezen felül okozott kárt térítse meg.

    Hoffmann Gábor Csaba
    Munkajogi és HR tanácsadó
    euJOBS


    • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

    2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

    Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

    A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

    Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

    Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk