kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Sok cég támogatja a dolgozók lakástörlesztését

Nagy az érdeklődés az OTP Bank vissza nem térítendő, munkáltatói lakáscélú támogatáshoz kapcsolódó szolgáltatása iránt, eddig több mint 150 cég kezdte el a szerződéskötési folyamatot a banknál.

A kormány a személyi jövedelemadó törvény módosításával 2014. január 1-jével tette lehetővé, hogy a cégek adómentesen támogathassák dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását.

A pénzintézet közleménye szerint az OTP Bank májusban indította el a munkáltatói vissza nem térítendő lakáscélú támogatáshoz kapcsolódó szolgáltatásait. A bank már az idén több mint 500 szerződés megkötésére számít.

Az OTP szerint a támogatási igény fellendülésére 2015-ben lehet számítani, az új juttatás bevezetése ugyanis hosszabb folyamat, mint más cafeteria-juttatások esetében. Az első folyósítás előtt ugyanis nagyjából két hónapnyi átfutási idővel kell számolni a munkáltatóknak.

A közlemény idézi Kovács Antalt, az OTP Bank vezérigazgató-helyettesét, aki elmondta: munkáltatói partnereik közül elsőként a kisebb cégek jelentkeztek, de mostanra a több ezer munkavállalót foglalkoztató vállalkozásokkal is sikerült megállapodniuk.

Megjegyezte, hogy sok munkavállaló is érdeklődik bankfiókokban a lehetőség iránt, de az OTP ADLAK (Adómentes Lakáshitel Támogatási Szolgáltatás) szolgáltatást a munkáltatók részére nyújtják. Ezért azt javasolják, hogy a munkavállalók jelezzék a munkáltató felé, hogy élnének a lehetőséggel - tette hozzá.

A munkáltatói vissza nem térítendő lakáscélú támogatás előnye mind a munkáltató, mind a munkavállaló számára, hogy adómentes.

Az OTP ADLAK a leszerződő munkáltatóktól - meghatározott díj ellenében - átvállalja a támogatás adómentességi kritériumainak vizsgálati feladatait és azokról kiállítja a megfelelő igazolást. Igény esetén ellátja a teljes adminisztrációs, eljárási, átutalási és igazolási feladatokat is, amely jelentős terheket vesz le mind a munkavállalók, mind a munkáltatók válláról - olvasható a bank közleményében.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk