kapubanner for mobile
Megjelent: 10 éve

A vállalatok fele bővítené alkalmazottai számát

Újra a válság előtti szinten a világ vállalatvezetőinek gazdasági fejlődésbe vetett bizalma. A cégek 52 százaléka tervez munkahelybővítést és mindössze 7 százalék csökkentené alkalmazottai számát - derül ki EY legfrissebb Globális Tőkebizalmi Barométeréből.

Az EY Nemzetközi Tőkebizalmi Barométere szerint a megkérdezett cégek 40 százaléka tervez felvásárlást a következő egy évben. Annak ellenére, hogy a gazdasági környezet egyértelműen kedvez a nagyobb üzletkötéseknek is, a válaszadók több mint 80 százaléka 250 millió dollár alatti tranzakciókat tervez a következő egy évben.

A válaszadók 53 százaléka további növekedéssel számol a következő egy évben, 44 százalékuk szerint pedig stabilizálódni fog a gazdaság - derül ki az 1600 vállalatvezető megkérdezésén alapuló jelentésből.

A cégvezetők elsődlegesen a vállalati bevételek bővülésében bíznak a következő tizenkét hónapban, ezt követi a rövidtávú piaci stabilitásba, majd a hitelezésbe vetett bizalom. Ezzel párhuzamosan a cégek 52 százaléka tervez munkahelybővítést és mindössze 7 százalék csökkentené alkalmazottai számát.

A cégek mintegy fele egyértelműen a növekedésre koncentrál a következő egy évben, azonban 35 százalékuk még mindig a költségcsökkentésre és a működés hatékonyabbá tételére helyezi a hangsúlyt - derül ki a félévente kiadott előrejelzésből.

A vállalatvezetők a következő időszak legnagyobb kockázatának a világpolitikai instabilitást látják, amelyet a jegybanki lazítási folyamatok és a feltörekvő piacokon tapasztalható lassú növekedés követ – mutat rá az EY Globális Tőkebizalmi Barométere.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk