kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 10 éve

Az e-learning-evolúció következő lépése

Bár a közoktatási rendszer még küzd ellene, minden más fronton egyre inkább beigazolódik, hogy a tanuláshoz való hozzáállás és a tanítás eszközei óhatatlanul változóban vannak a világ és a technológia változásaival párhuzamosan. Az egyik legnagyobb ellenség az unalom, de furcsamód az információdömping is gyakran nehezíti a feladatot, hiszen úgy kell szelektálni, hogy a legfontosabb dolgok mégis megragadjanak. Ehhez pedig az is előfeltétel, hogy a tanult anyag és annak elsajátítása élményt is jelentsen.

Munkahelyi környezetben is adottak azok a szituációk, amikor új információkat kell elsajátítani vagy átadni, legyen szó új belépőkről a cégnél vagy képzésen résztvevő munkatársakról. A HR-nek nincs könnyű dolga, ha hatékonyan szeretné átadni a szükséges tudást. Az oktatás régi-új fegyvere az az edutainment megoldás, amely a technológiai lehetőségeket kihasználva összeolvasztja az élő beszélő által tartott előadást, a prezentációt és a tesztet - mondta az eszközt kifejlesztő mProve Solutions Kft. ügyvezetője, Szőcs Árpád.

hr portal video from Arpad Szocs on Vimeo
.



A videóban látható élőalakos előadóval a cél, hogy frappánsan, akár humorral megfogja és fenntartsa az anyagot néző figyelmét. A szöveg közben felugró kérdések a tanulót arra késztetik, hogy azonnal igyekezzen szűrni és rögzíteni a fontos információt, amelyet egyszerre hall az előadótól, és lát a videón mögötte megjelenő prezentációban kiemelve. Ez a módszer a tapasztalatok szerint nagyon gyorsan felébreszti a versenyszellemet: a tanulók az előadót már úgy "fülelik", hogy közben próbálják kitalálni a következő kérdést. Így lesz a tanulás folyamata szórakoztatóbb, és így lehet erőlködés nélkül információkat csempészni a hallgatók fejébe.

Az anyag minden pontja mérhető: mikor nyitja meg a munkavállaló, mennyi ideig nézi, hányszor teker vissza, hogyan válaszol a kérdésekre. Így a munkáltató számára egyértelművé válhat, hogy sikerült-e eljuttatnia az "üzenetet"a dolgozónak.

Az információ könnyebben rögzül, ugyanis a felhasználónak már maga az elsajátítás is élményt ad azáltal, hogy egyszerre több érzékszervét is megcélozza. Alkalmas lehet adott kompetenciák fejlesztésére, a munkához szükséges termékhasználat bemutatására, egy termék ismertetésére vagy akár kommunikációs eszközként is. Hogy néhány konkrét példát is megemlítsünk az alkalmazás lehetséges területeiről: nagy cégek, akár újabb és újabb termékeiket is bemutathatják saját munkatársaiknak, emelte ki Szőcs Árpád. Például a értékesítő csapat tagjai egy maximum 15 perces anyagban képet kaphatnak arról, hogy mi lesz a következő feladatuk, mely területen kell képviselniük a cégüket. Tér- és időbeli korlátok nincsenek, a munkavállaló akkor szánja rá az időt, amikor erre többi tennivalója lehetőséget ad.

A módszer alkalmas lehet arra is, hogy új belépők esetén a HR-es egy kerek, felépített előadásban mutassa be a céget, közölje az orientáció szempontjából legfontosabb információkat, tudnivalókat. Ugyanakkor nem kell mindezt minden új munkatárs esetén külön megtennie, hanem a videó megnézése után akár rögtön a felmerülő kérdésekre lehet koncentrálni. A modul rendszerű felépítés abban nyújt segítséget, hogy a gyorsan változó információkat, ha szükséges, cserélni lehessen, a rövid információblokkok jobban emészthetők. Ugyanakkor az eszköz nem helyettesíti a személyes kapcsolatokat, így nem helyettesíthet például egy komplexebb tréninget vagy egy coach munkáját.

Az egyre inkább főként a vizualitásra épülő világ új kihívások elé állította az online oktatást, mely ma már képes alkalmazkodni a modern befogadói igényekhez, legyen szó akár HR-eszközről vagy online egyetemi kurzusról.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mire figyeljünk a külföldi vendégmunkások beillesztésénél?

A harmadik országbeli munkavállalók beillesztése, a kulturális különbözőségek kezelése, kihívásokkal teli folyamat lehet. Hódosi Zoltán két... Teljes cikk

Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk