kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Kivándorolhatnak a webáruházak

Számos kis és közepes hazai webáruház dönthet úgy a közeljövőben, hogy külföldre teszi át székhelyét, amelyhez a legutolsó lökést a reklámadó bevezetése jelentheti – mondta a Világgazdaságnak Kis Ervin Egon, a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület (SzEK.org) elnöke.

A szakember szerint a hazai üzleti és jogszabályi környezet miatt már eddig is fennállt a veszélye, hogy elindul egy elvándorlási hullám, azonban a nyáron bevezetett új adóteher, illetve a hozzá kapcsolódó adminisztrációs terhek felgyorsíthatják a folyamatot – írja keddi cikkében az újság. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy nem egyértelmű és átlátható, hogy kinek, mennyit kell fizetnie.

A lap emlékeztet arra, hogy júniusban hatályba lépett az e-kereskedelem egységes uniós szabályozása. A fogyasztónak 8 munkanap helyett már 14 naptári napja van arra, hogy minden következmény nélkül elálljon a vásárlástól. Az árut az elállási jog gyakorlásának napjától számított 14 napon belül köteles visszajuttatni a kereskedőnek, azaz maximum a kézhezvételtől számított 28 napon belül. Elállás esetén a vállalkozás nem köteles visszatéríteni a fogyasztónak az emelt díjú fuvarozásból eredő többletköltségeket, csak a normál fuvarozási díjat.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek