Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Hol kell egyetemi tandíjjal számolni Európában?

Németországban nincs tandíj, a legdrágább Nagy-Britanniában egyetemre járni. Mind a tandíjak, mind a diákoknak folyósított ösztöndíjak terén jelentősek az eltérések a felsőoktatásban az Európai Unió tagállamaiban - állapítja meg az Európai Bizottság által október 17-én közzétett kimutatás.

A bizottság által kiadott közlemény tanúsága szerint egy-két kivételtől eltekintve nem változtak jelentősen a tandíjfizetési rendszerek a tagállamokban. Németország volt például az egyetlen, amely eltörölte a 2007-ben bevezetett tandíjakat.

A jelentés szerint Észtország hajtott végre még jelentős változásokat, ahol immár azoknak kell fizetniük, akik nem teljesítenek bizonyos követelményeket. Teljesítményhez kötött még a tandíjfizetés Észtországon kívül a jelentés szerint Magyarországon, Csehországban, Spanyolországban, Horvátországban, Ausztriában, Lengyelországban és Szlovákiában.

A jelentés szerint továbbra is az Egyesült Királyságban kerül a legtöbbe egyetemre járni, ahol a tandíjfizetés Európában egyéni módja működik; a díjat nem a tanulmányok ideje alatt, hanem a végzést követően kell fizetni, amikor a diplomás jövedelme egy bizonyos szintet átlép. Viszonylag magasak a tandíjak a bizottság szerint még Írországban, Olaszországban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon, Hollandiában és Szlovéniában is.

Andrulla Vasziliu oktatási biztos szerint égetően sürgős, hogy minél több fiatal tanulhasson a felsőoktatásban. Az ugyanis javítja elhelyezkedési esélyeiket, és a gazdaság számára is fontos innovációt, kreativitást és tehetséget szabadít fel.

"Ha egy tagállam tandíjat vezet be, ott olyan intézkedésekre is szükség lenne, például ösztöndíjakra, amelyek biztosítják az oktatáshoz való egyenlő hozzáférés lehetőségét, különösen a hátrányos helyzetű fiatalok számára" - idézi a közlemény a ciprusi politikust.

A nem csak az uniós országokra, hanem összesen 33 országra kiterjedő jelentés szerint 9 olyan ország van, ahol mindenki köteles fizetni, aki alapképzésben tanul; Csehország, Hollandia, Portugália, Szlovákia, az Egyesült Királyságon belül Anglia, Észak-Írország és Wales, valamint Izland és Liechtenstein. Több országban viszont egyáltalán nincs tandíj; Cipruson, Dániában, Németországban, Finnországban, Görögországban, Máltán, Svédországban, Skóciában, Norvégiában és Törökországban is ingyenes a felsőoktatás. A többi országban, így Magyarországon is, a diákoknak kevesebb, mint a fele fizet tandíjat.

A legtöbb országban a diákok kevesebb mint fele részesül ösztöndíjban; összesen kilenc olyan ország van, ahol minden hallgató, vagy legalábbis a diákok többsége kap ösztöndíjat.

A magyarországi tandíjrendszert ismertető rész 2012. októberi adatai szerint a magyar hallgatók 43 százaléka fizetett tandíjat, amely az alapképzésben évi 230 ezer és 1,6 millió forint között volt. A hallgatók 15 százaléka kapott emellett minimum évi 119 ezer forintos ösztöndíjat rászorultság alapján, és az állami finanszírozású képzésben tanulók 22 százaléka részesült teljesítmény alapján járó ösztöndíjban, amely a törvény szerint minimum 59 ezer forintot jelent egy tanévben. Emellett a tandíjak finanszírozása diákhitelből is lehetséges.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk