kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Munkaadók: csökkenteni kellene az élőmunkaterheket

Vállalkozói szempontból nem olvashatók ki szigorítások a jövő évi adótörvény-tervezetből az OKISZ és az MKIK szerint. A VOSZ ugyanakkor úgy látja, a tervezett adótörvényekben nem látszanak a vállalkozásokat élénkítő lépések.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden ismertette a kormány jövő évi adócsomagját.


VOSZ: csökkenteni kellene az élőmunkaterheket



Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országok Szövetségének (VOSZ) főtitkára az egykulcsos társasági adóval kapcsolatban kifejtette, hogy nyilvánvalóan az lenne a kedvező a vállalkozásoknak, ha a két kulcs közül nem a 19, hanem a 10 százalékhoz közeledne az adóteher. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy ez egy hosszabb távú ígéret, jövőre még nem realizálódik.

A főtitkár szerint a személyi jövedelemadó jelenlegi, 16 százalékos kulcsa sem magas európai összehasonlításban, a vállalkozások pedig inkább abban lennének érdekeltek, hogy a vállalkozók által fizetendő élőmunkaterhek csökkenjenek. A vállalkozói szférát az élénkítené, ha a munkavállalókat terhelő adókkal azonos arányban csökkennének a munkaadók élőmunkaterhei - vélekedett Dávid Ferenc.

Hozzátette: nincs az szja-csökkentés ellen, de az új munkahelyek létrejöttét egy ilyen élőmunkateher-csökkenés segítené.

Dávid Ferenc szerint az általános forgalmi adót csökkenteni kellene, mert az általános áfakulcs túlságosan magas, ami rontja a versenyképességet, és áfacsalásra ösztönöz, vagyis nem segíti a gazdaság megtisztulását. Úgy fogalmazott: adócsökkentési szándék esetén inkább az áfát kellene mérsékelni, vagy a különadók tekintetében kellene engedékenyebbnek lennie a kormánynak. A VOSZ-főtitkár szerint a tervezett adótörvényekben nem látszanak a vállalkozásokat élénkítő lépések.


MKIK: nincsenek lényegi változások az adórendszerben



Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek elmondta: örülnek, hogy nincsenek lényegi változások az adórendszerben, mert az így kiszámítható és stabil. Ez a rendszerváltás után sokáig nem volt elmondható, így most helyes az irány, hogy a lényegi elemekben nincs változás.

Azzal kapcsolatban, hogy a sertéshez hasonlóan 5 százalékra csökken a nagytestű állatok (szarvasmarha, juh, kecske) húsának áfája, az MKIK elnöke kifejtette: egyetért azzal, hogy az áfacsalást a kormány adócsökkentéssel próbálja visszaszorítani. A távközlési adó internetszolgáltatásokra való kiterjesztésével kapcsolatban Parragh László úgy vélekedett: az, hogy az új technikákra adót vetnek ki, "természetes dolog" világszerte, az adó mértéke és módszertana a lényeg.

Az elnök a tervezett egykulcsos társasági adóról elmondta: az 500 millió forint feletti adóalappal rendelkező cégek 19 százalékos adókulcsának csökkentésében érdekeltek, és ez egybevág a kormány újraiparosítási politikájával is, a nagybefektető, ipari cégek idevonzását tovább segítheti ez a tervezett adócsökkentés.


OKISZ: nincsenek szigorítások



Vadász György, a Magyar Iparszövetség (OKISZ) ügyvezető elnöke elmondta: az a vélt félelem, hogy a harmadik választási győzelem után szigorítások jönnek, a költségvetéshez benyújtott adótörvényben nem olvasható ki a vállalkozások szempontjából. Hozzátette: bízik abban, hogy a kormány a költségvetési egyensúly biztosítását a növekedéssel, a foglalkoztatás bővítésével, a versenyképesség javulásával kívánja 2015-ben elérni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk