kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Létezik telefonos stresszkezelő segélyszolgálat

Bőven kijut a stresszes hétköznapokból a munkavállalóknak. Magyarországon az elmúlt 3 évben legalább 20 ezren fordultak a vállalatukkal szerződésben álló és lelkisegélyt nyújtó call centerekhez. A vezető ok még mindig a munkahelyi pszichoterror.

”Van 1 projekt. A rossz hír: nincs hozzá elég pénz, eszköz és idő sem. A jó pedig az, hogy ezt Te fogod elvégezni és így legalább megint élesben bizonyíthatod, mennyire jó szakember vagy.” Ez a kicsit kisarkított párbeszéd nem túl vonzó a munkavállalók számára. Ennek ellenére a legtöbb cégnél naponta hangzik el hasonló. Nem véletlen, hogy a legkomolyabb munkahelyi stresszforrást a munkakörrel kapcsolatos feladatok és gyakran maguk a munkatársak jelentik” - szögezte le a Napi.hu ”Munkavédelem másként” konferenciáján Dr. Takács Zoltán, a Főnix-Med Zrt. vezérigazgatója.


Íme egy indikátor a stresszszintre



Majd átkötésként egy rövid, de jelzésértékű gyakorlatra invitálta hallgatóságát. ”Most mindenki hunyja le a szemeit egy rövid időre. Majd, amikor úgy érzi, hogy eltelt 1 perc, nyissa ki. Én közben szakaszosan fogok 3-ig számolni. Nos, aki 1-nél, azaz körülbelül 30 másodpercnél nyitotta ki a szemeit, annak azért nem ártana a hétköznapokban egy kicsit lassítania. Ha 2-ig számolva a 30-50 másodperc időtávot érzi megközelítőleg 1 percesnek, akkor nagyjából a megfelelő tempóban, elfogadható stressz-szinten éli az életét. Kiegyensúlyozottként pedig akkor jellemezhető, ha csak legalább 50 másodperc elteltével nyitotta ki a szemeit.”


A munkahelyi hiányzások 60 százaléka stressz miatt történik



Aztán hamar kiderül: a hallgartóság soraiban között az összes variáció jelen van. Ám a nemzetközi statisztikák korántsem derűlátóak munkahelyi stressz ügyben. ”Az Európai Unió álláspiacán jelenleg 217 millió aktív munkavállaló munkahelyi hiányzásainak és megbetegedéseinek 60 százaléka a stressz számlájára írható. Az összeg euróban kifejezve 240 milliárdos tétel. Amelyből mintegy 136 milliárd eurós kár a kiesés a termelésből, míg az összeg többi a stresszből adódó megbetegedések kezelésére folyik el. Franciaországban a becslések szerint évente 2-3 millió euró, míg az Egyesült Királyságban összesen 9, 8 millió munkanap vész kárba a stressz okozta megbetegedések miatt. Ausztriában pedig a korai kényszernyugdíjazások 42%-ában játszik közre a stressz.


Kiváltó okok: bizonytalan munkaviszony, alacsonyabb munkabérek



A hazai kilátások sem túl fényesek: Magyarországon a stressz és káros mellékhatásai évi mintegy 440 milliárd forintba kerülnek. Az uniós álláspiac stressztényezőit a recesszió csak mélyítette. Így most a leggyakrabban előforduló stresszforrások egyike a bizonytalan, határozott idejű foglalkoztatás, továbbá a munkaerőkölcsönzésből adódó nehézségek. A gyakornoki státuszban lévőknél pedig az ingyenmunka vagy a korábbinál is lényegesen alacsonyabb munkabérek ”-közölte Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért felelős biztosa.

A stressz okozta megbetegedések listáján mindenesetre élen járnak a mentális-pszichoszomatikus problémák. Jelenleg a világ össznépességéből 450 millióan küzdenek hasonlókkal: negyedüknek konkrét orvosi diagnózisa is van minderről. Ráadásul a stressz másik kellemetlen velejárója, hogy a munkavállalók többsége képtelen a nehézségeket a munkaidő letelte után az iroda falai között hagyni. Így aztán a ”problémabatyuval” megpakolva ballaghat haza - hogy másnap újra stresszesen érkezzen meg a munkahelyre és a kör bezárult...


Már van stresszkezelő segélyszolgálat



Ám a munkatársak közötti félreértések, a rendelkezésre álló hiányos eszköztár, a feladatok áttárgyalása csak csepp a stressz-tengerben. A Magyarországon 3 éve működő, a vele szerződő cégek munkavállalói számára a nap 24 órájában telefonos stresszkezelő segélyszolgálatot biztosító Chestnut Global Partners tapasztalatai alapján a fentieknél jóval szerteágazóbb problémák is stresszelhetik a munkavállalókat. ”Az elmúlt 3 évben 30 cég közel 20 ezer munkavállalója kereste fel a call centert a legkülönfélébb válsághelyzetekkel. A magánéleti problémák területén a legtöbben a párkapcsolati válságok, súlyosabb esetekben pedig a családon belüli erőszak valamelyik formái miatt ragadtak telefont, de volt, akit például az öngyilkosságról kellett lebeszélni.


A munkahelyi fúrás top probléma



A munkahelyi problémák között még mindig a bullying (az erőszakos, munkatársak közötti pszichoterror) a listavezető. Emellett meglepően sok, anyagi természetű kihívás miatt ragadnak telefont a munkavállalók. Volt rá példa, hogy az egyik, pénzügyi és jogi segítséget egyaránt kérő több, mint 10 különböző, rajta behajtandó adósság miatt telefonált kétségbeesve segítségért”-mondta el Tompa Anita, a CGP Central Europe ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy a segélykérők személytelenül sokkal szívesebben nyílnak meg mások előtt. Az egy hívásra jutó 50 percet szinte mindegyikük hiánytalanul kimeríti.


Intézkedések a stressz csökkentésére



A National Instruments és az Audi Hungária már ”házon belül” igyekszik a lehetőségekhez képest csökkenteni a stresszt. ”Van a cégnél csocsó, -és pingpongasztal, de külön fitnesszterem is a feszültség levezetésére. A nemrégiben megrendezett ”Elismerés hete” program részeként pedig direkt maguk a vezetők szolgálták fel a munkavállalók részére a reggelit, de évente többször tartunk családi napot is. Tényleg próbálunk azért tenni, hogy a korrekt, családbarát munkahelyi légkör ne üres szólam legyen” - engedett bepillantást a stresszoldás módjaiba Szatmári Gabriella, a debreceni vállalat HR-igazgató helyettese.

Az Audi Hungária csapata pedig többek közt a cégnél kialakított, masszázs-székes, légzésterápiás készülékkel és hi-fi toronnyal felszerelt Nyugalomponttal, ingyenes orvosi és pszichológusi konzultációkkal, rendszeresen végzett stresszfelmérő tesztekkel és hamarosan dohányzásról leszoktató programmal igyekszik tenni a munkahelyi stressz ellen.


A TOP 5 stresszt kiváltó ok



- Állandó és nagy emberi/anyagi felelősséggel járó munkakörök
- Állandó döntési kényszer nehéz, új vagy információhiányos helyzetekben
- Alkotó szellemi munkák
- Rutinszerű szellemi munkák
- "Emberekkel való foglalkozást" igénylő munkakörök

Takács Gabriella, 2014. október 15.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk