kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Átlagosan 35 állásra jelentkeznek a fiatal pályakezdők

A Budapesti Gazdasági Főiskola Diplomás Pályakövetési Rendszere keretében végzett kutatása szerint a végzett hallgatók 48 százaléka már az abszolutórium megszerzésekor rendelkezett főállású munkaviszonnyal, az öregdiákok 78 százaléka a szakterületén belül helyezkedett el.

A friss munkavállalók 82 százaléka alkalmazottként – főként beosztott diplomásként, alsó-, közép és felsővezetőként – dolgozik, nettó átlagkeresetük 333 ezer forint.

A 2009-ben, 2011-ben és 2013-ban végzett hallgatók 48 százaléka rendelkezett főállású munkaviszonnyal az abszolutórium megszerzésekor, további 19 százalékuk egy, 31 százalékuk pedig 5 hónapon belül talált állást. Azok, akik a végzést követő hónapokban kerestek munkát, átlagosan 35 helyre adták be pályázatukat, amelyet mindössze 4 alkalommal követett állásinterjú.

A válaszadókat legnagyobb arányban korábbi gyakorlati helyükön alkalmazták (15 százalék), vagy maguk jelentkeztek önéletrajzukkal jelenlegi munkáltatójuknál (14 százalék), illetve személyes ismeretség révén (14 százalék) helyezkedtek el. Álláshirdetésen keresztül 7 százalékuk, állásbörzén pedig 5 százalékuk talált munkát. A megkérdezettek 2 százaléka vállalkozóként kezdett dolgozni és szintén 2 százalék azon frissdiplomások aránya, akik korábbi munkakapcsolataikon keresztül kaptak munkát. További 41 százalékuk egyéb módon helyezkedett el. A válaszadók 78 százaléka saját szakterületén, vagy ahhoz kapcsolódó szakterületen dolgozik.

A válaszadók 89 százaléka nyilatkozott úgy, hogy jelenleg is foglalkoztatott, 82 százalékuk alkalmazottként. Az alkalmazottak 68 százaléka beosztott diplomásként, 12 százalékuk alsó-, 9 százalékuk közép, míg 2 százalékuk felsővezetőként dolgozik. A végzett öregdiákok nettó átlagkeresete 333 ezer forint.

A válaszadó végzett hallgatók 14 százaléka vállalt már munkát külföldön, átlagosan 15 hónapig. A legnépszerűbb célország az Egyesült Királyság, 24 százalékuk dolgozott, vagy dolgozik jelenleg is ott. Németországban és Ausztriában a külföldön munkát vállalt végzett hallgatók 12, valamint 22 százaléka dolgozott. A külföldi munkaviszony jellemzően (41 százalék) részben kapcsolódik a tanult tudományterülethez, 22 százalék nyilatkozott úgy, hogy munkája teljes mértékben megfelel a szakterületének, 37 százalékuk külföldön vállalt munkája pedig egyáltalán nem kapcsolódik a végzettségéhez.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk