Megjelent: 9 éve

Újra fejleszt a magyar Greiner Bio-One

Két milliárd forintos beruházás kezdődött meg a Greiner Bio-One Hungary Kft. mosonmagyaróvári telephelyén. A több mint 2000 m2 alapterületű új gyártócsarnok alapkőletételére 2014. október 29-én került sor. A bővítés következtében a vállalat további 40-50 főnek ad majd munkát.

Az alapításának huszonötödik évfordulóját idén ünneplő Greiner Bio-One Hungary Kft. jelenleg 160 főt foglalkoztat, a bővítés következtében várhatóan további 40-50 főt tud alkalmazni. A projekt befejezését 2016. év elejére ütemezi a vállalat, a tervek szerint a gyártókapacitás egy részén már jövő nyáron beindulhat a termelés az új üzemcsarnokban. A felépülő gyártóegységben laboratóriumi eszközöket állítanak majd elő. A tervek szerint jövő nyáron már elindul a termelés az új üzemben.

A fejlesztés keretében a jelenlegi 9.000-ről 11.000 négyzetméter fölé emelkedik a Greiner Bio-One Hungary Kft. mosonmagyaróvári ingatlanállománya, ebből kb. 1.600 négyzetméter közvetlenül a gyártási kapacitás bővítését szolgálja.

A további területeken irodákat, szociális helyiségeket és háttértechnológiai egységeket alakít ki a vállalat. Az új gyártócsarnok két oldalán, a termeléstől elzártan kap helyet egy-egy szervizfolyosó, amely az optimális helykihasználáson túl tisztább termelési környezetet eredményez. A fenntartható fejlődést és környezetvédelmi szempontokat szem előtt tartva a gyárterület korábbi fejlesztéséhez hasonlóan az új épületben is geothermikus hűtő- és fűtőrendszert alakítanak ki, mely nemcsak az üzemeltetési költségek, hanem a környezeti terhelés csökkentéséhez is nagyban hozzájárul.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk