kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Kína több mint ezer egészségügyi dolgozót küld Nyugat-Afrikába

Kína több mint ezer egészségügyi dolgozót és közegészségügyi szakértőt készül az ebola járvány sújtotta nyugat-afrikai térségbe küldeni - számolt be róla a kínai média szerdá

A következő hetekben több munkacsoport is útnak indul Kínából - az első Sierra Leonéba - azzal a céllal, hogy a helyi szakemberek képzésében vegyenek részt. Egy másik szakértői csapat vírusellenőrzéssel, diagnosztizálással fog foglalkozni, míg egy harmadik - kormányzati tisztviselőkből álló - azért megy, hogy segítse a Sierra Leone-i járványmegelőzés és -megfékezés összehangolását.

Kína eddig 252 embert küldött a három legsúlyosabban érintett országba, Guineába, Libériába és Sierra Leonéba. Közülük jelenleg 134-en dolgoznak még a helyszínen.

Peking a SARS-járvány kezelésében szerzett tapasztalatainak átadására készül a helyi egészségügyisek, vidéki köztisztviselők, közösségvezetők, kormányzati alkalmazottak, diákok és önkéntesek számára, az érintett és a veszélyeztetett szomszédos államokban - hangoztatják a szakemberek. Terveik szerint körülbelül 10 ezer ember kaphatja meg a szükséges képzést.

Pekingben a múlt héten jelentették be, hogy az ázsiai ország addig nem hagy fel a járvány sújtotta államok megsegítésével, ameddig azt meg nem fékezik. Arról is tájékoztattak, hogy a segélyek negyedik "csomagjában" a közeli jövőben egy százágyas kezelőközpontot építenek Libériában. Különlegesen kiképzett személyzete három részletben érkezik majd a helyszínre, alkalmanként 160 fővel. Ez lesz az első külföldi ilyen jellegű intézmény a térségben.

Ezenkívül mentőautók tucatjaival, száz motorkerékpárral, 10 ezer egészségügyi csomaggal, 100 ezer védőfelszereléssel, valamint kórházi ágyakkal, kisteherautókkal és sterilizáló kemencékkel igyekeznek segíteni az érintetteken.

A bejelentés szerint a nyugat-afrikai országok megsegítésére 750 millió jüant - átszámítva mintegy 122 millió dollárt - különítettek el, és további 6 millió dollárt fognak átutalni az ENSZ "ebolaalapjába".
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk