Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Most már biztos: átalakul a cseh nyugdíjrendszer

Megszüntette a nyugdíjrendszer második pillérét a cseh kormány. A döntés 2016. január 1-jével lép életbe - közölte Bohuslav Sobotka miniszterelnök a kormány szerdai ülése után.

"A nyugdíjrendszer második pillérének bevezetése a Necas-kormány egyik nagy tévedése volt" - jelentette ki sajtótájékoztatóján a kormányfő.

A cseh nyugdíjrendszer második pillérét két éve a Petr Necas vezette jobboldali koalíciós kormány vezette be. Az érdeklődés iránta minimális volt, csak mintegy 83 ezer személy lépett be a rendszerbe, bár Necasék legalább félmillió emberrel számoltak. A Sobotka-kormány már programjában jelezte, hogy ezt a magánpillért meg fogja szüntetni.

A Necas-kabinet azzal számolt, hogy a nyugdíjrendszer második pillérébe belépők pénzük egy részét az állami pillérből átvezethetik a magánnyugdíjalapokba. Az alapoknál vezetett személyes számlákra a kötelező társadalombiztosítás (a bruttó bérek 28 százaléka) három százalékát lehetett átirányítani. Ennek feltétele az volt, hogy minden érintett a saját maga által fizetett járulék két százalékát is bevigye a magánalapba.

A második pillérben eddig mintegy 1,3 milliárd korona gyűlt össze. Az egyes emberek az itt felhalmozott pénzüket az állami támogatással együtt legkésőbb 2016 végéig visszakapják majd.

Ez lényegében három módon lehetséges: az érintett kérheti a pénz átvezetését az első, tehát kötelező állami pillérbe, átirányíthatja a harmadik pillérbe, amely az állam által támogatott önkéntes nyugdíjpénztár, vagy kérheti a pénz átutalását a saját banki folyószámlájára.

A 65 év felettiek Csehország lakosságának mintegy 16 százalékát alkotják, s arányuk egyre emelkedik. Öregségi nyugdíjat jelenleg mintegy 1,73 millió ember kap a 10,2 milliós országban.

A két korábbi kormánypárt, amelyek most ellenzékben vannak, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) és a TOP 09, bírálták a Sobotka-kormány döntését.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek