Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Sztrájkolnak a szerb és az olasz vasutasok is

Csütörtökre is munkabeszüntetést hirdetett a szerb vasút, emiatt az érintett vonalakon továbbra is járatkimaradásokra, jelentős késésekre, menetrendi változásokra kell számítani. Pénteken az olasz vasutasok is sztrájkolni fognak - tájékoztatott a Mávinform.

Közleményük szerint a szerbiai munkabeszüntetés érinti a Belgrád-Budapest közötti Avala nemzetközi EuroCity vonatot is. Szabadka és a Keleti pályaudvar között - az Avala nemzetközi vonatrésze helyett belföldi személykocsikkal - vonat közlekedik. Az Avala EC Prágából érkező járata a Keleti pályaudvarról visszaindul Prágába.

A Mávinform információi szerint az olasz vasúton pénteken 0 órától este 9 óráig készülnek sztrájkra. Emiatt az olasz vasút belföldi vonatközlekedésében vonatlemondásokra, járatrövidülésekre, késésekre kell számítani.

A Magyarországon váltott jegyeket, valamint egyéb helybiztosításokat kezelési költség levonása nélkül visszatérítik az utasoknak vagy más időpontra érvényesítik a menetjegyet.

A Mávinform azt javasolja az utasoknak, hogy utazásuk megkezdése előtt érdeklődjenek a nemzetközi tudakozóknál, vagy a MÁVDIREKT 40-49-49-49-es telefonszámán.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk