kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Soha nem dolgozott ilyen sok nő, mint idén

Magyarországon csaknem kétmillió nő dolgozik, ami 56,5 százalékos foglalkoztatási rátát jelent, azaz több mint 3 százalékkal nőtt ez az érték. Az elmúlt három évben bevezetett kormányzati intézkedéseknek, a munkahelyvédelmi akciótervnek vagy a gyed extrának, köszönhető a kedvező adat, nem a közmunkának - írja a Magyar Nemzet.

images

Nálunk csökkent legnagyobb mértékben - minden hónapban - a nők szezonálisan kiigazított munkanélküliségi rátája az elmúlt nyolc hónapban az uniós tagállamok közül. A harmadik negyedéves adatok szerint már 1,9 millió nő dolgozik, ami 56,5 százalékos foglalkoztatási rátát jelent - mondta a lapnak Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztos. Hozzátette: ilyen sokan még soha nem dolgoztak, emellett pedig jelentősen, 160 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma.

Csaknem 3,3 százalékos növekedést várnak idén. Az elmúlt három évben bevezetett kormányzati intézkedéseknek, a munkahelyvédelmi akciótervnek vagy a gyed extrának, köszönhető a kedvező adat, nem a közmunkának.

Szeptemberben a munkahelyvédelmi akció keretében csaknem 415 ezer nő után vettek igénybe a munkáltatók járulékkedvezményt. Ugyanebben a hónapban már 40 766 gyesről, gyedről visszatérő vagy ezek mellett foglalkoztatott szülő után vettek igénybe a munkáltatók járulékkedvezményt. Mindezen felül a gyed extra hatására az ősz első hónapjában már majdnem 14 800 nő dolgozott gyed, illetőleg gyes mellett 30 órát meghaladó időben.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk