kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Ezért tüntetnek november 22-én a pedagógusok

"Ez a tüntetés nem a pedagógusokról szól. Most a tanítványainkért emeljük fel a hangunkat. A szegénységből való kitörés lehetőségét meg kell adnia a köznevelésnek" - fogalmazta meg Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elnöke, aki minden érintettet arra buzdít, vegyenek részt a demonstrációjukon.

"Mentsük meg az oktatást, mentsük meg a jövőnket" címmel a Pedagógusok Szakszervezete demonstrációt tart Budapesten a Magyar Közoktatás Napján, 2014. november 22-én. "A PSZ 1991-ben határozta el, hogy novemberre teszi a Magyar Közoktatás Napját, mivel a Parlament ebben a hónapban tárgyalja a költségvetési tervezetet. Ilyenkor a PSZ évek óta szervez akciókat, konferenciákat, hogy a figyelmet a közoktatásra irányítsa" - mondta el Galló Istvánné. Hozzátette: idén rendhagyó módon nem a pedagógusokra, hanem a gyermekszegénységre szeretnék irányítani a figyelmet.


Éhes gyereket nem lehet oktatni



"Minőségi oktatást nem lehet megvalósítani ott, ahol a gyerekek az éhség miatt kiesnek a padból" - jegyezte meg az elnök. "A kollégák olyan tapasztalatokról számolnak be, miszerint több helyen a gyerekek rosszul öltözve, éhesen érkeznek az óvodába, iskolába. Sokuknak az uzsonna az utolsó étkezésük, és előfordul, hogy a hét elején a minimálbérért dolgozó dadus hoz be margarint és kenyeret az éhes óvodás gyerekeknek" - mondta el Galló Istvánné, hozzátéve: senki ne higgye, hogy ez túlzás, mert nem az.

"A gyerekek még nem tudják képviselni a jogaikat, és ki beszéljen helyettük, ha nem a pedagógus. Ezért november 22-én a gyermekszegénységért és az esélyegyenlőségért emeljük fel a hangunkat” - jegyezte meg az elnök, hozzátéve, hogy emellett még több más probléma is napirenden van.


Ne legyenek megszorító intézkedések!



A PSZ november 3-án nyílt levélben tiltakozott az ellen, hogy a köznevelés rendszerének működéséhez, fejlesztéséhez szükséges hiányzó forrásokat megszorító intézkedésekkel teremtsék elő, továbbá kérte a parlamenti pártokat, hogy szólítsák fel a kormányt olyan hatástanulmány bemutatására, amelyből egyértelműen megállapítható, milyen mutatók alapján számolták ki a benyújtott költségvetési javaslatban szereplő összegeket, és ezeknek az összegeknek az elfogadása milyen következményekkel járna. Valamint kérte a kormányt, adjon részletes tájékoztatást a gyermekszegénységről és a probléma kezeléséhez szükséges forrásokról.


Megszűnhet több ezer pedagógus-álláshely



Galló Istvánné a sajtótájékoztatón kitért arra is, hogy profilátalakítás céljából szétbontják a szakiskolai és a gimnáziumi képzéseket, amely véleménye szerint azzal járhat, hogy megszüntetik több iskolában a gimnáziumi osztályokat. Kiemelte: a gimnáziumi férőhelyek csökkentésével az esélyegyenlőtlenséget erősítik. Már a diákok tizennégy éves korában szelektálnak az iskolarendszerben, hiszen aki szakközépiskolába megy tovább, kevesebb eséllyel tud továbbtanulni a felsőoktatásban. Az elnök azt is hozzátette: a szakképzés átalakításának és az iskolahálózat átszervezésének több ezer pedagógusálláshely megszűnése lehet a következménye.


Évente 10 ezer diák kerülhet utcára képesítés nélkül



Az elnök arról is beszélt, hogy példa nélküli, hogy bármelyik országban csökkentették volna a tankötelezettséget, ezzel szemben Magyarországon 16 éves korra szállították le, ami azt eredményezi, hogy évente 10-12 ezer tanuló kerül az utcára képesítés nélkül. Ráadásul ezzel párhuzamosan a tanári álláshelyek száma is csökken. Elmondta azt is, hogy az alapítványi és a magániskolák finanszírozása sincs még megoldva, pedig nem szabad elfelejteni, hogy ezekben az iskolákban többnyire hátrányos helyzetű, a közoktatás normál rendszeréből kiesett diákok tanulnak.


Az oktató-nevelő munkát segítő dolgozók béremelését kérik



Az iskolabusz bevezetésével kapcsolatban kiemelte: előfordulhat, hogy a kormány be fogja zárni a kis iskolákat, ezzel pedig több ezer diák kényszerül arra, hogy utazással: busszal vagy vonattal érje el az iskoláját, valamint több ezer pedagógus vesztheti el a munkahelyét. Továbbá kitért arra, hogy szeretnék elérni, ha a kollégiumokat az önkormányzatok helyett az állam tartaná fenn, és ha az oktató-nevelő munkát segítő dolgozók bérét emelnék. Mint mondta: mindazok, akik a pedagógusok mellett dolgoznak - köztük dadusok, óvoda- és iskolatitkárok, pedagógiai- és gyógypedagógiai asszisztensek, rendszergazdák -, minimálbérből élnek, és 2008 óta nem volt béremelésük.

Galló Istvánné elmondta: a november 22-ei, 14 órakor kezdődő demonstráción felszólal az ETUCE (Európai Oktatásügyi Szakszervezeti Bizottság) európai igazgatója, Martin Rømer, valamint Salamon Eszter, az Európai Szülők Egyesületének elnöke és dr. Szenes György, a Magyar Szakképzési Társaság elnöke. A tüntetés petíció átadásával zárul, melyben a köznevelési rendszer megnyugtató támogatását kéri a PSZ.

Wéber Anikó
Edupress.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk