kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Több háziorvos fog dolgozni

Negyvenhat orvos jelentkezett arra a pályázatra, amelynek célja, hogy megoldást találjon az évek óta betöltetlen praxisok problémájára -tudta meg a Magyar Nemzet.

images

images

Ősszel hirdette meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) azt a pályázatot, amelynek célja, hogy háziorvost találjon az olyan körzetekbe, ahol tartósan, legalább egy éve betöltetlenek a praxisok, vagyis nincs állandó háziorvos. Ilyen körzetből mintegy 170 van az országban.

Az OEP-hez 46 pályázat érkezett. Tizenhét körzetben már nyertest is hirdettek, ők 115 milliós támogatást kapnak az államtól munkájuk megkezdéséhez. A nyertesek egy része már idén, a többiek januárban indíthatják el praxisukat.

A tárca kiemelte: céljuk a kiszámítható, biztos jövedelmi rendszer létrehozása az alapellátásban dolgozók megbecsülésére, a háziorvoshiány és az elöregedés enyhítésére, hosszú távon megszüntetésére, amelynek érdekében a jelen pályázaton túl a következő időszakban számos intézkedés várható.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk

PREXA 2024: elindult a nevezés

A Magyar PR Szövetség (MPRSZ) meghirdette idei PR Excellence Hungary Award (PREXA) versenyét, amelyre 2023-ban megvalósított kampányokkal lehet... Teljes cikk