kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Érettségi nélkül is cél lehet a felsőoktatás

Kompetenciamérést vezetnének be az egyetemeken, hogy nem megfelelő képességekkel ne lehessen bekerülni a felsőoktatásba, illetve a szakmunkásoknak is szeretnék biztosítani a bejutás, a továbbtanulás lehetőségét, nyilatkozta Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár a VS.hu-nak.

A kompetenciamérés célja az lenne, hogy már a bekerülés előtt kiderüljön többek között az is, hogy a hallgató milyen képességekkel rendelkezik, így ezek hiányában nem később morzsolódjon le. A lemorzsolódás aránya jelenleg 35 százalék. A többség a képesség vagy a szorgalom hiánya miatt esik ki, anyagi okokból 1,5 százalék. A felsőoktatási stratégia szempontjából fontos, olyan hallgatók kerüljenek be, akik nagyobb eséllyel el is tudják végezni az egyetemet.

Palkovics László megjegyezte, hogy aki elkezd szakmunkásként dolgozni, annak nehéz utána bekerülni a felsőoktatásba, mert ahhoz érettségire és közéleti tárgyak tanulására lenne utólag szükség. Ennek orvoslására, az államtitkár külföldi példákra hivatkozva azt látja lehetőségnek, hogy érettségi nélkül is be lehessen kerülni a felsőoktatásba, csak más típusú képzésre. Például üzemmérnöknek vagy üzemgazdásznak-, ahol az adott technológiáról tanulnak többet.

Az államtitkár többek között még azt hangsúlyozta, hogy a felsőoktatásnak reagálnia kell a munkaerő-piaci folyamatokra. Így az államilag támogatott képzések keret is ezek szerint az igények szerint alakul. Több közgazdász képzésére kerülhet például sor. Az államilag nem támogatott szakokon nagyobb anyagi erőfeszítésre számítanak a diákoktól is, ami az államtitkár szerint javítja a motivációt az egyetem elvégzésére.

VS.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk