Megjelent: 9 éve

Közelebb viszi a cégeket és a mérnököket a Mérnökfutam

Idén másodszor rendezték meg a Mérnökfutam nevű országos mérnökversenyt. A verseny célja, hogy az ország különböző területein tanuló mérnökhallgatók megismerjék egymást, valamint kapcsolatot teremthessenek a szakmában fontos cégekkel.

A verseny Magyar Mérnökhallgatók Egyesületének – IAESTE Hungary szervezésében jött létre, amely során informatikus, gépész és villamos –mérnökhallgatók mérik össze tudásukat saját szakterületükön. A főszervező, Irmes Bence elmondása szerint, a futam célja, hogy áthidalják a vállalatok és a mérnökhallgatók közötti szakadékot, illetve, hogy biztosítsanak egy olyan felületet, ahol, az ország minden részéről érkezett csapattagok ismerkedhetnek, és tapasztalatot cserélhetnek.

A versenyre az ország műszaki felsőoktatási intézményeiből közel 200 hallgató, 62 csapata jelentkezett. A verseny első fordulójára online felületen zajlott október 25.-én, amikor is a versenyzőknek az Óbudai Egyetem tanszékei által kidolgozott feladatokkal kellett megbirkóznia. Ezt követően 18 csapat , 54 hallgató, jutott tovább az élő fordulóba, ahol is az első napon, november 20.-án, a rendezvényt támogató vállalatok -A Nokia., Infineon technologies kft., Bosch group., evosoft Hungary Kft., T-Systems Magyarország Zrt., TGA Consult Kft. - által kiadott életszerű, komplex feladatokat kellett megoldaniuk. A megoldások elkészítésre a 24 óra állt a versenyzők rendelkezésére.

Mindezek után, másnap, november 21-én, a hallgatók először is előadásokon keresztül megismerkedhettek a versenyt támogató cégekkel, majd prezentálhatták számukra megoldásaikat.

A verseny eredményhirdetése az idei évben is a Magyar Mérnökhallgatókért Emlékérem átadásával kezdődött. A díjat minden évben egy olyan embernek és egy olyan cégnek ítélik oda, akik fáradhatatlanul évek óta sokat tesznek a mérnökhallgatókért az üzleti szférában, illetve a felsőoktatásban. Az idei évben a Drimál István és az evosoft Kft., vehették át a díjat Cséri Balázs az egyesület országos elnökétől, és Géczy Barbara vállalati kapcsolatokért felelős elnökhelyettestől.

Ezt díjazták a csapatokat a rendezvény szervezői, a díjak összege 1.000.050.000 Ft volt. A kétnapos rendezvény egy állófogadással zárult, melynek elsődleges célja volt, hogy az egyetemek, a rendezvényt támogató cégek és a versenyzők kötetlen formában is találkozhassanak egymással, és új kapcsolatokat építsenek ki.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk